Bécs már az okostelefonok leváltását tervezi

A szem mozgásai vezérlik azt az adatszemüveget, melynek gyártása októberben indul be Bécsben. A szemkövetést és kevert valóságot ötvöző eszköz új perspektívákat nyit és az okostelefonokat is leválthatja.

Ausztria első adatszemüvegei Bécs új városrészében, Seestadtban készülhetnek, a Bécsi Gazdasági Ügynökség Technológiai Központjában. Az eszköz számos elemét 3D nyomtatón nyomtatják, az elektronikát pedig kézzel építik be a legalább 7.500 euróba kerülő szemüvegekbe. A bécsi Viewpointsystem fejlesztése a szemkövetést ötvözi a kevert valósággal. Egy szemmozgást követő szemüvegből, egy erre rápattintható MR-egységből (MR-Click-on) és egy zsebnaptár méretű hardver (smart unit) egységből áll. Az adatszemüveg két eleme együtt mindössze 95 grammot nyom és modulárisan, a MR-Click-on nélkül is használható.

A rendszer szinte bármilyen fényviszony mellett működik,

a kétirányú kommunikáció résztvevőinek száma pedig nincs korlátozva. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az ember például elsétál a Stephansdom előtt, érdeklődve felpillant rá, a látóterében pedig máris megjelennek a különböző tudnivalók a székesegyházról. Ezekből a szemével azokra „kattint rá”, amit érdekesnek talál, fényképet vagy videót készít, és ha akarja, ezt mindjárt el is küldi e-mailben. A jelenleg ötven embert foglalkoztató cég úgy tervezte, hogy áttelepül az amerikai Szilícium-völgybe, de miután 2,3 millió eurós támogatást kaptak az Európai Uniótól, inkább Bécsben indítják be a gyártást. A cég ügyvezetője szerint a szemmozgás vezérlésű adatszemüvegek öt éven belül leválthatják az okostelefonokat.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!