Már csak néhány nap, és május 4-én vasárnap beköszönt az év egyik legszebb ünnepe: az anyák napja. Ez a nap nemcsak a virágokról, hanem a szeretet kimutatásáról is szól. Lehet-e szebben lehetne kifejezni a hálát, mint egy saját készítésű meglepetéssel? Bemutatunk tíz anyák napi ajándék elkészítését, amelyeket a gyerekek – egy kis apai segítséggel – könnyedén el tudnak készíteni. Ezek az apró, kreatív alkotások garantáltan könnyeket csalnak majd az édesanyák szemébe.
Papírból, fonalból, szívből – ilyen az igazi anyák napi ajándék
Papírtulipán hajtogatás
Ez az egyszerű origami technikával készült virág garantált siker. Kell hozzá színes papír, egy kis kézügyesség és türelem. A gyerekek hajtogassanak egy szép tulipánt a kiválasztott színű lapból, majd rögzítsék egy zöld szívószálra vagy hurkapálcára. A virág aljára írjanak üzenetet: „Szeretlek, Anya!” Egy ilyen virág örökre megmarad.
Szív alakú fonalbojt
Egy kis kartonra rajzoljunk szívformát, vágjuk ki, majd a gyerekek fonalat tekernek köré. Ha elég vastag lett a réteg, óvatosan lecsúsztatják, és a tetejét összekötik – kész is a puha szívecske! Akár kulcstartó is lehet belőle.
Ujjlenyomatos képkeret
Vegyünk egy sima fakeretet, és a gyerekek ujjlenyomataikkal dekorálják ki – virágot, szívecskéket vagy csak színes pöttyöket nyomdázva rá. A keretbe kerülhet egy közös kép vagy egy saját rajz, esetleg egy megható idézet.

Egyedi bögrétől az ehető virágcsokorig: kreatív ajándék
Pöttyös bögre körömlakkal
Ez az egyik legszórakoztatóbb ajándék. Egy fehér porcelánbögrére színes körömlakkal pöttyöket cseppentünk (egy kis vattapamacs vagy fogpiszkáló segítségével). A minták megszáradása után a bögre kész is – teával, kávéval megtöltve válik teljessé a meglepetés.
Édes cupcake-csokor
Süssünk néhány mini muffint, dekoráljuk őket virágformájúra cukormázzal, majd fogpiszkálóra tűzve, szivaccsal kibélelt kis kaspóba szúrjuk őket. Mintha igazi virágcsokor lenne – csak ez ehető!
Virág formájú ékszertartó
Süthető gyurmából gyerekek is el tudják készíteni: nyújtsuk ki a gyurmát, vágjunk ki szirmokat, amiket egy kisebb tál belsejébe simítunk úgy, hogy azok fedjék egymást. Sütés után máris kész a különleges ékszertartó. Lehet festeni is!

Vasalós gyöngytálka
Kis tányérba szórjuk a gyöngyöket úgy, hogy fedjék az alját és az oldalát. Előmelegített sütőben (apával együtt!) 180 fokon 5–10 perc alatt megolvadnak. Ha kihűlt, kész is a színes, áttetsző édességtartó.
Anyák napi ajándék emlékekből – fénykép, rajz, koszorú
Papírvirágokból koszorú
Színes papírokból különféle virágokat készítünk (rózsa, margaréta, tulipán), majd ezeket ragasztóval egy papír- vagy hungarocell-alapra rögzítjük. A közepére kerülhet egy kedves üzenet: „Te vagy a legszebb virág, Anya!”
Fényképből hűtőmágnes
Nyomtassunk kis képeket, ragasszuk vastag kartonra, a hátuljára pedig ragasszunk egy mágnescsíkot. Anya hűtője garantáltan mosolyt fog csalni minden reggel.
Dekupázsolt virágcserép
Nem szalvétával, hanem apró textilanyag-darabokkal borítjsuk be a natúr cserepet. Ragasztólakkal vonjuk be, majd ha megszáradt, ültethetünk bele egy szép virágot is – az igazi meglepetéshez!
Virágos ajándékdoboz
Ez a legszemélyesebb ajándék. Egy szép, díszes dobozba tehetünk kézzel készült kulcstartót, bögrét, fotót, rajzot. A doboz tetejét virágokkal, matricákkal, üzenetekkel díszítsük, és zárjuk le egy masnival.
Az anyák napi ajándék nem attól értékes, hogy mennyibe került – hanem attól, mennyi szeretet van benne. Egy rajz, egy bögre, egy apró tálka – ezek egytől egyig olyan dolgok, melyeket anya évekig őrizni fog. Ha pedig közben együtt alkotott a család, még szebb az élmény. Ünnepeljük hát együtt ezt a különleges napot – szívvel, kézzel, mosollyal.
Itt arról olvashatsz: az anyai hit ereje. Híres emberek anyukái formálták a történelmet.