Van az az állapot, amikor ugyan fizikailag ott vagyunk egymás mellett, mégis valahogy mindenki máshol jár. Egyik este épp a kanapén ültünk mindannyian: én a telefonomat görgettem, a gyerek filmet nézett, a párom híreket olvasott. És akkor bevillant: ez lenne az együtt töltött idő? Ennyi? Ez az, amit nyári emlékként elraktározunk majd? Így született meg az elhatározás egy családi kihívás mellett.

Nem világmegváltó dolgokkal terveztem, csak apró, mégis figyelmet igénylő elfoglaltságokat terveztem: egy offline nap, közös főzés, közös séta. Semmi nagy dolog nincs benne, viszont pont ez a lényege: hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, figyeljünk, kapcsolódjunk és mindezt minél egyszerűbben, természetesebben.

Miért döntöttem így?

Őszintén szólva, nem egy katartikus elhatározás volt, inkább egy halk, belső noszogatás. Azt vettem észre, hogy hiába vagyunk otthon együtt, ritkán vagyunk igazán együtt. Egyre több este ért véget úgy, hogy azt éreztem: nem történt semmi, amit később szívesen felidéznék. A napok teltek, de nem történt velünk semmi.

Először csak magamnak kezdtem el jegyzetelni, hogy milyen kis dolgokat lehetne beiktatni, amik kimozdítanak minket ebből az „együtt vagyunk, de mégsem” állapotból. Nem akartam szabályokat felállítani, inkább csak lehetőségeket teremteni. Így lett belőle végül egy egyhetes családi kihívás, amit mi magunk formálhattunk a saját ritmusunkhoz. Nem volt benne semmi nagy áldozatot követelő: egyszerű kis figyelmességek, amik visszahozták az emberi jelenlétet a hétköznapokba.

Az is motivált, hogy a gyerekem ne csak a telefonáló, rohanó anyát lássa, hanem azt is, aki tud vele palacsintát sütni, sétálni menni a kedvenc fagyizójához, vagy egy napig tényleg nem ül semmilyen képernyő elé. Magam miatt is csináltam, de közben értük is, és végül mindannyiunknak adott valamit ez a hét.

A családi kihívás menetrendje – így telt a hetünk

Nem írtam előre szigorú szabályokat, inkább csak irányokat jelöltem ki a hétre. Minden napra egy „fő témát” választottam, amit igyekeztünk megvalósítani.

1. nap – Offline vagyok! (És tényleg)

A legnehezebb az első nap volt. Reggel bejelentettem: ma nem lesz sem telefon, sem tablet, sem tévé. Nemcsak a gyereknek és a férjemnek, nekem is kihívás volt, de meglepően felszabadító élményt nyújtott. Többször gondoltam rá, hogy „csak átfutom a híreket” vagy „csak megnézem, jött-e fontos e-mailem”, de aztán ránéztem a családomra, és eszembe jutott, miért csinálom. Társasoztunk, rajzoltunk, beszélgettünk. Estére valahogy csendesebb lett a lakás, de jó értelemben.

2. nap – Közös főzés

Receptet együtt választottunk, bevásárolni is együtt mentünk. A konyhában hihetetlen rendetlenség lett, de még soha nem nevettem ennyit főzés közben. A gyerek végig érezte, hogy fontos része a folyamatnak – nem csak „segéd”, hanem társ. A férjem pedig felismerte, hogy mit is jelent munka után még nekiállni fütni-főzni. A végén együtt ettük meg a közösen készült vacsorát, és szerintem mindenkinek sokkal jobban esett, mint egyébként.

3. nap – Közös séta, közös tempó

Nem siettünk sehová, csak lófráltunk egy nagyot a közeli parkban, megálltunk a játszótéren, a tóparton, üldögéltünk a padon, beszélgettünk. Egyikünk sem nézte az órát, csak elmerültünk a közösen eltöltött időben.

4. nap – Játékcsere

Előszedtünk régi játékokat, rég olvasott könyveket, és elhatároztuk: nem veszünk most új dolgot, inkább újra felfedezzük, amink van. Meglepően sok időt töltöttünk el egy-egy „elfeledett” játékkal, kártyával.

5. nap – Közös csendidő

Ez furcsán hangozhat, de működött: azt kértem, legyünk együtt csendben egy kicsit. Nem meditáció volt, inkább csak egymás jelenlétének észlelése. Olvastunk, rajzoltunk egymás mellett, és néha csak úgy összenéztünk. Nem volt zene, sem háttérzaj. Meghitt, nyugodt órák lettek belőle.

6. nap – Én választok, te is választhatsz

Ez a nap különleges volt: azt találtuk ki, hogy mindhárman választhatunk egy közös programot, amit szeretnénk, és a többiek is részt vesznek benne – nyafogás nélkül. Egyszerű szabály, de nagy hatása volt.

A fiam azonnal rávágta: „Gokartozzunk!” Régóta mondta már, de eddig mindig halogattuk. Most viszont ugrottunk, és versenyeztünk egy jót. Ő persze simán lenyomott minket, de szerintem nem is a győzelem számított neki, hanem hogy végre mind „játékban voltunk”.

Én a kedvenc cukrászdámba szerettem volna elmenni. És az volt a kérésem, hogy senki ne nyúljon a telefonjához, amíg ott vagyunk. Meglepően jól ment és mindenki remekül érezte magát.

A férjem este wellness fürdőt választott – szauna, meleg víz, halk zene, pihenés. Ő ritkán kér ilyesmit, de most úgy éreztem, megérdemli, és jó érzés volt látni, mennyire élvezi. A fiunk is élvezte, főleg a pezsgőfürdőt.

Nem volt kompromisszum. Mindenki kapott egy szeletet a napból, és ettől lett kerek az egész.

7. nap – Emlékezés és beszélgetés

Utolsó nap, vacsora után leültünk, és elmeséltük egymásnak, mit tetszett a legjobban a hétből. Volt, amit én is máshogy éltem meg, mint ők, és ez a beszélgetés adott igazi mélységet az egésznek.

Mit adott nekünk ez az egy hét?

Őszintén? Többet, mint vártam. Nem változtatta meg a világot, de valami mégis átrendeződött. Mintha újra rátaláltunk volna egymásra. Az idő nem lett több, de tartalmasabbá vált. És nem kellett hozzá nyaralás, pénz, különösebb előkészület. Csak jelenlét. Tudatos döntés, hogy ott vagyunk egymásnak nem csak testben, hanem igazi figyelemmel is.

A gyerekem azóta is emlegeti a sétát, a lisztes pulcsiját főzés közben, vagy hogy milyen vicces volt a játék, amit már rég elfelejtettünk. És igen, új szokásaink is születtek: heti egy közös főzés, néha offline vasárnap, vagy csak egy csendes óra.

Ez az egy hét arra tanított meg, hogy nem kell tökéletes családnak lenni, csak elérhetőnek. Nem baj, ha nem tudok mindig mindenre figyelni, de amikor ott vagyok, akkor tényleg legyek ott. A családi kihívás lehet, hogy csak egy kis játék volt, de nekem kapaszkodót adott egy zajos világban.

Kipróbálnád? Néhány tanács tőlem, hogy működjön

• Ne legyen tökéletes, csak működjön: Ne akarj minden napot túltervezni. Inkább legyenek irányok, mint szigorú szabályok. Ez nem teljesítmény, hanem élmény.
• Legyél rugalmas: Ha az offline nap fél órát csúszik, vagy a séta helyett végül játszótér lesz, ne bánkódj. A lényeg a közösen töltött idő, nem a teljesítés.
• Vonj be mindenkit a döntésekbe: Engedd, hogy a gyerek is javasoljon programot. Így nem „ráerőltetsz” valamit, hanem együtt alakítjátok.
• Legyél jelen: Tedd le a telefont, kérdezz, hallgasd meg. A legnagyobb ajándék az osztatlan figyelem, ezt tapasztalatból mondom.
• Végezetül: ne várd a tökéletességet: Lesz veszekedés, fáradtság, lesz olyan nap, amikor semmi nem úgy sikerül, ahogy eltervezted. De lesznek nevetések, szaladó lábak, lisztes kis kezek és ezekből lesznek az emlékek.

És mit mond a gyerekem?

„Az volt a legjobb, amikor anya nem dolgozott, hanem velem volt. Meg amikor együtt ettük meg a sütit, amit én kevertem. Meg amikor sétáltunk, és anya nem szólt, hogy siessek, hanem csak jött velem. Olyan volt, mintha több ideje lett volna rám. Ez volt a legjobb hét.”

Olvass még több cikket Család rovatunkban!