Az anyai szeretet ereje – Így segítette Karikó Katalint és Csórics Balázst az édesanyjuk

Anyák napján különösen fontos megemlékezni azokról a nőkről, akik nemcsak életet adtak, de hitet, támaszt és bátorítást is. Sokszor akkor is, amikor mindenki más kételkedett. A magyar hírességek anyái gyakran a háttérben maradnak. Pedig nélkülük talán ma nem beszélnénk Nobel-díjról vagy országos népszerűségű színpadi karrierről. Karikó Katalin és Csórics Balázs története is ezt bizonyítja. Az édesanyjuk ereje, szeretete és hite kulcsszerepet játszott abban, hogy ilyen sokra vitték az életben.

Egy Nobel-díj, amit már az édesanya is várt

Karikó Katalin nevét ma már az egész világ ismeri. A szintetikus mRNS-alapú vakcinák biokémiai alapjait megteremtő tudós, a 2023-as fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj egyik díjazottja. Ebben az útban mindig ott volt valaki, aki csendben figyelt, remélt és hitt benne: az édesanyja.

A szolnoki születésű, Kisújszálláson nevelkedett kutató elmondása szerint gyermekkora nagyon szerény körülmények között telt. Nádfedeles vályogházban laktak a kútra jártak vízért, nem volt televíziójuk, hűtőszekrényük, szerető családuk azonban igen. Karikó Katalin édesapja hentesként dolgozott, édesanyja pedig könyvelőként. De ami ennél sokkal fontosabb: az édesanyja volt az, aki éveken keresztül, még akkor is, amikor lánya sem kutatócsoporttal, sem professzori címmel nem rendelkezett, minden évben leült, hogy meghallgassa a Nobel-díj kihirdetését. Abban reménykedett, hogy egyszer elhangzik a lánya neve.

2018-ban elhunyt édesanyja nem érhette meg a díjátadót, de addig is támasza maradt a lányának – még ha fizikailag távol is voltak. Karikó többször is hangsúlyozta: nőként és anyaként fontosnak tartja, hogy a tudomány világában ne kelljen választani a család és a karrier között. És ezt nemcsak mondja – az édesanyja példáján keresztül mutatja is, hogy lehetséges a csendes támogatás, a háttérből való erős jelenlét, amely megingathatatlan biztonságot nyújt.

Magyar hírességek anyái: ha nem hitt volna benne, ma nem lenne színész

Csórics Balázs a magyar színházi és televíziós világ egyik legnépszerűbb színésze. A fiatalon feltűnt tehetség karrierje mögött szintén egy édesanya áll, aki akkor hitt benne, amikor mások még csak legyintettek volna. A budapesti színész Csepelen nőtt fel, városi környezetben, ahol nem volt udvar tyúkokkal és vidéki idill. Volt viszont egy édesanya, aki maga is művészi beállítottságú volt, és akiben sajnos senki sem hitt igazán.

Csórics Balázs az Utazók Podcast Mahó Andreával beszélgetésben elmondta, hogy azért lehetett színész, mert az édesanyja nem lehetett énekes. Benne nem hittek a szülei, de ő benne igen. Már kisgyermek korában felismerte fia hajlamát a színpad iránt, és el is kezdte terelni azon az úton: versmondó versenyekre küldte, beíratta a Magyar Rádió gyerekkórusába, és ami a legfontosabb – nem kérte tőle, hogy előbb tanuljon egy „rendes” szakmát.

Magyar hírességek anyái: Csórics Balázs színész sokat köszönhet édesanyjának
Magyar hírességek anyái: Csórics Balázs színész sokat köszönhet édesanyjának/Buzek Bence/TV2

Ez az ösztönös bátorítás, ez az anyai érzék és határozottság kellett ahhoz, hogy Balázs meg merje tenni az első lépéseket a színpad felé, és később otthonosan mozogjon kamerák előtt, színházban, tévében. Az édesanyja hite és támogató jelenléte formálta azt az önbizalmat, amellyel most szerepeket játszik, közönséget ragad magával, és fiatal tehetségek példájává válik.

Magyar hírességek anyái, akik a háttérben maradtak – mégis mindenhol ott voltak

Két külön világ: egy kisújszállási kutatóé, aki ma már tudományos ikon, és egy csepeli srácé, aki a reflektorfényben játszik. Mégis van bennük valami közös: az anyák ereje, akiknek köszönhetően elindulhattak azon az úton, ami a sikerhez vezetett. Ezek az anyák nem szerepeltek címlapokon, nem álltak a színpadon és nem adtak interjúkat – de minden döntés mögött ott volt az ő bölcsességük, szeretetük és hitük.

Karikó Katalin és Csórics Balázs története nem egyedülálló, mégis különleges, mert megmutatja, hogy az anyai támogatás nem feltétlenül látványos gesztusokban mérhető. Néha egy szó, egy pillantás vagy épp az a csendes figyelem, amivel egy édesanya hallgatja a Nobel-díj bejelentését éveken át, minden évben – éppen elég lehet ahhoz, hogy valakiből világformáló tudós legyen.

Az anyák ereje: nemcsak életet adnak, hanem hitet is

Anyák napja nemcsak a virágcsokrok ideje – sokkal inkább emlékezés és hála. A magyar hírességek anyái azt mutatják meg, hogy az anyai szeretet nem ismer határokat: elér Amerikába, ahol vakcinát fejlesztenek, és elér a színpadra is, ahol egy fiatal színész megbűvöli a közönséget.

Az édesanyák azok, akik látnak bennünk valamit, mielőtt mi magunk észrevennénk. A háttérben állnak, nem kérnek tapsot, de mégis minden siker egy darabja az övék is. Karikó Katalin és Csórics Balázs csak két példa arra, hogy a legnagyobb eredmények mögött gyakran csendes, szerető anyák állnak, akik ha nem lennének, nem biztos, hogy most ünnepelhetnénk őket.

Itt arról olvashatsz: anyai hit ereje. Híres emberek anyukái, akik a történelmet formálták.

Betöltés...