Léteznek kimondottan veszélyes alvási szokások? Nos, kutatók szerint szívroham vagy stroke is lehet belőle, ha nem figyelünk oda ezekre.
Mindenki szeret jól aludni. Attól azonban, hogy pihenésünk minőséginek tűnik, veszélyes alvási szokásaink még lehetnek. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a rendszertelenség élen jár a veszélyes alvási szokások sorában, amely a szívroham és a stroke avagy agyvérzés esélyét is növeli.
A Journal of Epidemiology & Community Health szaklapban megjelent tanulmány arról számolt be, hogy ha különböző időpontokban alszunk el és ébredünk fel, az szintén hozzájárulhat a szívinfarktus vagy a szélütés jelentkezéséhez. Ez a veszély azoknál is fennáll, akiknél megvan az ajánlott mennyiségű alvás.
Korábban a kutatók zömében az alvás hosszával foglalkoztak az egészséggel összefüggésben. Arról azonban nem sokat tudtak, hogy az alvási ciklus változásai milyen hatással vannak szervezetünkre
– mutattak rá a szakemberek.

Mi számít veszélyes alvási szokásnak?
Tanulmányuk során 72.269, 40 és 79 év közötti ember aktivitási adatait követték nyomon, hét napon keresztül. Jelentős szív- és érrendszeri esemény egyikükkel sem történt. Minden egyén esetében kiszámolták az alvási rendszerességi index (SRI) pontszámot – a magasabb pontszámok több rendszeres alvást jelentenek. Ezután a kutatók 8 éven át követték nyomon, hogyan alakul a résztvevők szív- és érrendszeri eredetű halálozása, történik-e szívroham, szívelégtelenség vagy stroke. Azon alanyoknak, akik veszélyes alvási szokásokkal éltek, nagyobb valószínűséggel lett valami bajuk.
Akik rendszertelenül aludtak, azoknál 26 százalékkal magasabb volt az esélye valamilyen sajnálatos egészségügyi eseménynek, mint akik rendszeres alvási ciklussal rendelkeztek. A rendszertelen alvás mint veszélyes alvási szokás azt jelentette: az illető gyakran feküdt le és kelt reggel eltérő időpontban. A kutatók figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint az életkor, a fizikai aktivitás, az alkoholfogyasztás és a dohányzás, amelyek az eredményekre befolyással lehettek. Kiemelték viszont: megfigyeléses vizsgálatról volt szó, amely inkább csak összefüggést állíthat fel, mint okot. Vagyis biztosak nem lehetünk benne, hogy a veszélyes alvási szokások okozták-e a komoly egészségügyi események fokozott rizikóját.
A megfelelő mennyiséget alvók sincsenek biztonságban?
Az eredményekből egyébként kiderült az is, hogy a szívroham és a stroke valószínűsége még azoknál a rendszertelenül alvó személyeknél is magasabbnak bizonyult, akiknek az alvása megfelelő mennyiségű volt.
Az alvás rendszeressége eredményeink alapján fontosabb lehet, mint az elegendő alvásidő
– mutattak rá a kutatók.
Azt, hogy a rendszertelen alvás, mint veszélyes alvási szokás, a halálozási kockázat erős előrejelzője lehet, már több kutatás is alátámasztotta. Kiemelt kockázati tényezők is vannak azonban.

Veszélyes alvási szokások és kiemelt kockázati tényezők
Jelentős kockázatot jelent a magas vérnyomás, amely a szív- és érrendszeri események valószínűségét megnöveli. A magas vérnyomáshoz hozzájárulhat, ha az emberek veszélyes alvási szokásokkal élnek – fontos, hogy rendszeresen aludjunk 7-9 órát. Természetesen, nem tudjuk garantálni, hogy minden nap pontosan ugyanakkor feküdjünk és keljünk. De az lényeges, hogy a szokásos „menetrendhez” képest 30-60 percen belül maradjunk, ennyi legyen az elétérés. Ezzel ugyanis szervezetünk természetes cirkadián ritmusát támogatjuk. A következetes alvási mintákkal az alvás minősége, a kognitív funkciók és a hangulat is javítható.
A kutatók kiemelik: azzal, hogy hétvégén pótoljuk hétközbeni alvásunk hiányosságait, nem szüntetjük meg a munkahét krónikus alváshiányának negatív hatásait. Ez ugyanis csak átmenetileg segít kognitív funkcióinkon és hangulatunkon. A szabálytalan alvási minták ugyanis megzavarják a testünk cirkadián ritmusát, olyan hosszú távú egészségügyi kockázatokat okozva, mint az elhízás, a cukorbetegség és a szívbetegségek. Hangsúlyozták azt is: bizonyos tényezők a mindennapjainkban ugyancsak eredményezhetnek eltérő és veszélyes alvási szokásokat. Ilyen a késő esti alkoholfogyasztás például, amely önmagában is tehet azért, hogy rossz egészségi állapot alakul ki – s ilyenkor nem az alvási ciklus a hibás leginkább.
(Via)