Az óceánjáró hajók világa 2025-ben új dimenzióba lép. Egykor elegáns utazási eszközök voltak, ma viszont már inkább lebegő városok, amelyek saját szórakoztató központtal, víziparkkal, színházakkal és éttermekkel csábítanak. De vajon tényleg szükség van ekkora monstrumokra? Vagy csak az emberi túlzás szimbólumai?

Túl a határokon: a „nagyobb mindig jobb” logikája

A Royal Caribbean zászlóshajója, az Icon of the Seas 248 663 tonnát nyom, és 2025-ben érkezik a még nagyobb testvére, a Star of the Seas. Ezek a hajók nem csupán közlekedési eszközök: saját városrészeket, vízicsúszdákat, jégpályát, függesztett végtelen medencét kínálnak. Egy családi lakosztályban akár saját csúszdán is lecsúszhatunk a nappaliba.

A Disney sem marad le: az Adventure nevű hajójuk 208 000 tonnával a valaha volt legnagyobb Disney-óceánjáró lesz, Ázsiából indulva. Egy tengeri hullámvasút és Marvel-stúdió is helyet kap rajta, no meg persze a kihagyhatatlan Disney-varázs. Az MSC World America és a Princess Cruises Star Princess szintén 200 000 tonna körüli óriásokkal erősítik meg a trendet, míg a TUI Mein Schiff Relax „csak” 160 000 tonnás, de a pihenésre és jóllétre fókuszál.

Mérnöki csoda az óceánjáró – de milyen áron?

A hajógyártók szerint nincs felső határ: ha kell, még nagyobb hajókat is képesek megépíteni. Technikailag a manőverezhetőséget erősebb meghajtással kompenzálják, a hajók mérete tehát tovább nőhet. Azonban a dokkolás, a karbantartás és a megfelelő kikötők megtalálása már most is kihívás. A legnagyobb hajók gyakran nem tudnak kikötni, utasaikat vízitaxikkal szállítják partra.

Nem beszélve a környezeti terhelésről. Bár az új hajók LNG-meghajtással működnek – amit „zöldebb” megoldásként kommunikálnak – a valóság árnyaltabb. Az LNG ugyan csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, de más, súlyosabb környezeti hatásokat okozhat. A Világgazdasági Fórum szerint ez csupán „áthidaló üzemanyag”, nem hosszú távú megoldás.

Túl sok a tömeg?

A COVID-járvány után megváltoztak az utazók igényei. Egyre többen tartanak az óriási tömegtől, az idegenekkel való szoros együttléttől. A légi közlekedés már reagált: a kétszintes, több száz férőhelyes óriásgépek fokozatosan tűnnek el a flottákból. Hasonló kérdések merülnek fel a tengerjáró hajók piacán is: kell-e nekünk egy 6000 fős úszó város? Vagy inkább a kisebb, intimebb luxushajóké a jövő?

A kikötővárosok is egyre gyakrabban korlátozzák a hatalmas hajók fogadását. Velence már betiltotta a nagy óceánjárók belvárosi kikötését, Santorini pedig csúcsidőben nem enged be egyszerre több ezer turistát. Az ökológiai lábnyom, a helyi lakosság terhelése és a turizmus fenntarthatósága is egyre nagyobb hangsúlyt kap.

A marketing varázsa: vágyálom vagy valós igény?

Miközben a hajótársaságok versengenek a nagyobb és látványosabb fedélzeti élményekért, felmerül a kérdés: valóban ez a jövő útja? A fedélzeti hullámvasút, a felfüggesztett medence vagy épp a víz feletti hintapark mind lenyűgöző, de mennyire szól valódi igényekről, és mennyire csak a figyelem felkeltéséről?

Az utasok számára a luxus, a kényelem és a különleges élmények valóban vonzóak. De a pandémia után sokan inkább a személyre szabott, nyugodtabb, kisebb léptékű utazásokat keresik. Kérdés, hogy a „nagyobb, drágább, látványosabb” filozófia fenntartható-e a következő években.

Úszó városok – csodálni vagy megkérdőjelezni?

A technológiai bravúr, amit ezek az óceánjárók képviselnek, vitathatatlan. Mégis érdemes elgondolkodni, hogy az emberek valóban a tenger nyílt vizén szeretnének-e egy bevásárlóközpontban, hullámvasúton vagy víziparkban tölteni egy nyaralást – vagy inkább az óceán csendje, a kis kikötők felfedezése és a helyi kultúrák megismerése az, amit keresnek.

Ahogy a repülőgépek esetében sem az óriásgépek lettek a jövő nyertesei, úgy a tengerjáró hajóknál is elképzelhető, hogy a következő évtizedek nem a „mindenáron nagyobb” irányba vezetnek. De 2025-ben még biztosan lesz helyük ezeknek a vízi gigászoknak. A kérdés csak az: meddig marad ez a trend?