Így készítem itthon a burgonyás kovászos kenyeret – Nem savanyú, nem szárad ki és még a gyerek is megeszi

A burgonyás kovászos kenyér az egyik legjobb pékáru, amivel valaha találkoztam. Nem savanyú, nem szárad ki egy nap alatt és nem leszek tőle egy óra múlva farkaséhes és még a családom is megeszi. Elmesélem, hogyan lettem itthon péklány és hogy kell elkészíteni ezt az egészséges ételt.

Bevallom, akkor kezdtem el kovászolni, amikor a covid kezdődött. Nem lehetett élesztőt kapni és mint mindenki, mi is megijedtünk, hogy éhen halunk. Lisztünk volt betárazva, tehát adott volt a feladat: kovászos kenyeret kell sütni. A szükségen kívül az is motivált, hogy állítólag a kovászos kenyér egészségesebb, mint a felfújt boltiak. Könnyen emészthető, mivel az erjedési folyamat lebont bizonyos szénhidrátokat és a glutént.

Rengeteg videót böngésztem végig, és én is egy országgal együtt neveltem Szabi a pék tanácsára a kovászomat, majd az ő útmutatása szerint megsütöttem az első kenyeremet, aztán a focacciámat, ciabattámat, aztán a kakaós csigámat és még sorolhatnám.

Burgonyás kovászos kenyér: még Szabi, a pék is írt

Nagy lelkesedésemben varrtam egy kis kötényt a gyereknek, mert jobb híján ő is segített gyúrni, hajtogatni, csapkodni és sütni. Fotót is csináltam a kötényről és elküldtem Szabi a péknek, aki legnagyobb meglepetésemre válaszolt. Megdicsért és javasolta, hogy egy szakácssapkát is varrjak. Mit volt mit tenni, anyagom még maradt, így megvarrtam, azt is elküldtem, arra is válaszolt.

A karanténból kiszabadulva, hogy tökéletesítsem tudásom, elmentem egy helyi pékmesterhez, aki kovászolós tanfolyamokat tartott. Egy workshopon megmutatta a kovászolás csínját-bínját. Azóta kisebb-nagyobb lelkesedéssel sütök itthon kenyeret.

A karanténban elkészített kovászom a hűtőben menet közben bedöglött, a péktől pedig kaptam friss kovászt, azt használtam egy darabig. Aztán, ha annak is történt valami baja, akkor kértem a szomszédasszonytól. Kovászt nem nehéz otthon nevelni, csupán türelemjáték.

A burgonyás kovászos kenyér hozzávalói
A burgonyás kovászos kenyér hozzávalói/Fotó: ragazze.hu

Így készíts kovászt otthon

Egy tiszta üvegbe keverj össze 50 g teljes lisztet és 50 ml langyos vizet, majd hagyd szobahőmérsékleten állni, lazán lefedve. Naponta etesd úgy, hogy a felét kidobod, majd hozzáadsz újabb 50 g lisztet és 50 ml vizet. Pár nap múlva buborékok jelennek meg, és enyhén savanykás illata lesz – ez azt jelenti, hogy beindult az erjedés. Körülbelül egy hét alatt a kovász eléri azt az állapotot, hogy sütésre is használható legyen.

Lelkesen ettem az itthon sült kenyeret, azonban a családom sokszor húzta a száját, mondván: savanyú. Mígnem eljött megvilágosodásom pillanata: a gyerekem iskolai családi napján ettem burgonyás kovászos kenyeret és abban a pillanatban megvilágosodtam. Ez az, amit mindenki meg fog enni. És így is lett.

A burgonyás kovászos kenyér szerintem azért múlja felül a sima kovászos kenyeret, mert a burgonya kicsit édeskés, ezzel pedig elnyomja a kovász savanyú ízét. Ráadásul természetes módon puhítja a kenyeret. De ha ez nem lenne elég, van még egy nagy előnye: a burgonya megőrzi a kenyér nedvességét, így az tovább friss marad. Nincs több keményedő, morzsálódó vekni két nap után!

Íme a burgonyás kovászos kenyér elkészítése lépésről lépésre

Hozzávalók:

  • 100 gramm aktív kovász
  • 100 gramm főtt törtkrumpli
  • fél kiló kenyérliszt
  • 350 gramm krumpli főzővíz
  • fél evőkanál zsír
  • 12-13 gramm só

Főzd meg a krumplit, de nehogy kiöntsd a levét, mert kell! A krumpli főzővizéhez add hozzá a leszitált lisztet. Leszitálni nem azért kell, mert lehet benne valami, hanem azért, hogy a zacskóban összetömörödött liszt szellősebb legyen. Dagaszd össze, majd hagyd egy órát piheni. Ha nincs ennyi időd, nem baj, ez a rész kihagyható. Ezután add hozzá az aktív kovászt, a zsírt és az áttört burgonyát. Dagaszd össze, és nagyon fontos, hogy csak a végén tedd hozz a sót. Így is gyúrd össze. Ezután tedd bele egy kiolajozott kelesztő tálba és hagyd benne egy órát pihenni. Ezt követően elkezdjük a hajtogatást. Fontos, hogy finoman bánjunk a tésztával jobbról-balra, lentről-föl hajtunk egyet és kész. Pihentesd fél órát, majd újból hajtsd meg és még háromszor fél órás pihentetéssel.

A burgonyás kovászos kenyér készítése házilag
A burgonyás kovászos kenyér készítése házilag/Fotó: ragazze.hu

A burgonyás kovászos kenyér készítésének utolsó mozzanatai

Amikor kész vagy, akkor tedd szakajtóba vagy konyharuhával kibélelt tálba (műanyag is lehet, amit találsz). Jól lisztezd meg, nehogy odaragadjon a tészta és a tetejét is szórd meg liszttel, aztán tedd 12 órára a hűtőbe. Amikor onnan kiveszed, egy picit hagyd a pulton, hogy magához térjen, temperálódjon. Körülbelül egy óra után kezdheted a sütést. Melegítsd elő a sütőt 250 fokra és tegyél valamelyik sarkába egy kis fém tálba sima vizet, hogy meg legyen a megfelelő pára. Mielőtt betennéd a sütőbe, valamilyen mintát karcolhatsz a kenyérbe, hosszanti irányban legalább fél centi mélyen vágd meg. 250 fokon 20 percet süsd, majd csavard le 200 fokra, itt újabb 15 percet sül, végül 180 fokra, ahol pedig 25 percet. Körülbelül egy órát süsd, közben ne nyitogasd az ajtaját, inkább csak nézgesd.

Ezután nincs más dolgod, mint megvárni, hogy kihűljön és megvágni. Jó étvágyat!

@ragazze.womanity Hétvégére egy szuper burgonyás-kovászos kenyér recept, amelyet otthon is könnyedén elkészíthetsz! 💫🍞 A teljes receptet keresd a ragazze.hu-n! #recept #kenyér #kenyersutes #neked #inspiráció #nők #ragazzewomanity ♬ 美食情报 – 声葩音乐

És miért érdemes kovászos kenyeret enni, miért egészséges? A természetes fermentáció során a kovász előemészti a glutént, így könnyebben fel tudja dolgozni a szervezetünk. A hosszú érési folyamat során csökken a kenyér glikémiás indexe, ami segít a vércukorszint stabilan tartásában. A kovászos kenyérben kevesebb a fitinsav, így a benne lévő ásványi anyagok – például a vas, a magnézium és a cink – jobban hasznosulnak. Bár nem gluténmentes, sokan, akik enyhébb gluténérzékenységgel küzdenek, jobban tolerálják.

Itt arról olvashatsz: medvehagymás pogácsa recept. Így készítjük mi.

Betöltés...