A Ragazze.hu online női magazinunk megújulásával egyidőben hirdettük meg a Ragazze Hősnője pályázatot. Öt kategóriában (Karrierváltás, Segítségnyújtás, Közösségépítés, Életmódváltás és Kiút a krízisből) vártuk a jelentkezőket. Mély, őszinte, motiváló, sokszor szívszorító történetek érkeztek be lapunkhoz. Az írások azt üzenték, amiért pályázatunkat is elindítottuk: az igazi hősnők köztünk élnek. A személyes, olykor fájdalmas élettörténetek megosztása már önmagában nehéz folyamat, így minden pályázót hatalmas elismerés illet. Az őszinte, inspiráló történetek feldolgozása után szavazott a zsűri a győztes pályázatokról. A döntés nem volt könnyű, hiszen minden pályamunka mögött egy-egy rendkívüli női történet áll.

Az Életmódváltás kategória 2. helyezettje: Farkasné Márta Barbara

Alább olvasható díjnyertes pályázata.

Egy új én – avagy a FogyiSztori

38 kg. A lányom pont ennyi. Egy gyereknyi súlyt adtam le 7 hónap alatt, és megyek tovább most már megállíthatatlanul. Extrém magas súlyról indultam. Két megtermett férfi jött volna ki belőlem. Belegondolni is fájdalmas, hogy ekkora súlyt cipelek magamon nap, mint nap. De már 38-cal kevesebbet!

Ha azt mondja nekem egy évvel ezelőtt valaki, hogy ekkorra leadok csaknem 40 kilót, ezrek fognak követni, mások inspirációja leszek, és reális esélye lesz annak, hogy normál súlyom lehet, esküszöm, körberöhögöm, vagy legalábbis megkérdezem, Te mit szívtál?

Egy évvel ezelőtt olyan állapotban voltam, hogy nehezen mozogtam, mindig kifulladtam, nehezen hajoltam, a ruháim feszültek rajtam, a napom nagy részét ülve töltöttem, a programokból kimaradtam, a családi kirándulásoknál is a szálláson töltöttem az időt, míg a többiek az erdőben kalandoztak..

Jogosan merül fel a kérdés, hogy lehet valaki ekkora? Hogy hagyhatja el valaki ennyire magát?

Nos… Soha nem akartam nagy lenni, de a kövérség tudata mindig is velem volt. Az óvodában igencsak fejlett, magas gyerek voltam, amiről nem tehettem, de rendszeresen megkaptam, hogy nagy vagyok, súlyos vagyok. Az óvónő mondott rám ilyet is, hogy „nagy buszma”, és rendszeresen kevert kellemetlen helyzetekbe, ahol azt éreztette, hogy a méretem gond. Pedig akkor nem voltam kövér. Enni mindig is szerettem, nekem nem kellett repülőhangot brümmögtetni, hogy az étel a számba kerüljön, és nem kellett egyezkedni, hogy kinek a kedvéért egyem meg a következő falatot. Gimis koromban volt az első tudatos diétám. Nem volt jó a 73 kg, minden nap úszni jártam, két extrudált izé közt egy szelet felvágott volt a reggelim. Hogy miért ez, és miért ennyi, magam sem tudtam, de a terv hatásos volt, 32-es farmer volt a legkisebb méret, amit elértem. Vékony lettem, aki simán megengedhette magának a pizzát, a hamburgert, a krémest, és a chipset a filmhez – gondoltam én…. Észre sem vettem, de kb. egy hét alatt ettem vissza minden kalóriát, amit heteken, hónapokon át elspóroltam. A méretem 34-es, majd 36-os lett, így lettem egyre nagyobb.

Mindig volt egy lélektani határ, amit nem akartam átlépni, de mindig volt egy mélypont, egy lelki bánat, egy betegség, ami miatt „megérdemeltem” a finomságot.

Előbb a kilencvenet léptem át, majd a százat… és mindig belenyugodtam. Kiválóan alkalmazkodom, így mindig kialakítottam a megfelelő életet a súlyomhoz. Megtaláltam azt a ruhát, azt a cipőt, amiben így is csinos voltam, és a barátaim fennen hangoztatták, hogy XL-esen is nagyon értékes vagyok, amit én könnyen elhittem. Egy idő után át is fordult ez abba, hogy nemhogy belenyugodtam, hanem egyenesen kiálltam a túlsúlyom mellett és azt gondoltam, kapja be, aki engem nem fogad el így, hiszen én is elfogadtam magam. Aki szeret, az így is szeret, aki nem szeret, az meg húzzon is a francba. Ez a mondat egyébként rendben is lenne, ha tényleg szerettem volna így magam, ha tényleg jól éreztem volna magam. De ma már tudom, nem így volt.

Valahogy mindig erőt gyűjtve újabb és újabb diétákat, módszereket próbáltam ki, és amikor csak belekezdtem, mindig sikeresen fogytam. Az esküvőnk előtt hónapokig nem vacsoráztam, és évekkel később egy hat hetes kórházi programban is részt vettem, ahol extra alacsony kalórián voltam orvosi felügyelet mellett. Ott került szóba először a fogyás lelki háttere, addig ez eszembe sem jutott.

Minden próbálkozásom dugába dőlt, mert pár hét, vagy pár hónap után a lelkesedés alább hagyott, a célból elértem valamennyit, de belefáradtam, és mikor jött valami, ami kizökkentett, akkor vége lett a sikertörténetnek, minden leadott kiló visszajött, és hozott magával még ugyanannyit. Nem is próbálkoztam tovább. Teljesen értelmetlennek láttam, hogy újra hónapokig szenvedjek, ehetetlen vackokat egyek, miközben a kedvenceimről lemondok. Így megtanultam a túlsúllyal élni, megtanultam a csúnya pillantásokat elviselni és mantráztam magamban, hogy az ítélkezőkkel van a gond. Ördögi kör. Egyre jobban bezártam magam, de mégis csak az evésben leltem megnyugvást. Végül egy nehéz időszak után olyan nagy lettem, amiről tudtam, ha most nem változtatok, az az életembe kerülhet. A lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy nem jó ez így, de nem találtam a kiutat. Három dologban voltam biztos: az eddigi diétákkal egy életre végeztem, mert hosszú távon nem jók. A másik, hogy egy életmód kell, ami akár végleg, az életem végéig tartható. A harmadik pedig, hogy mindezt csodaszerek nélkül akarom. Egy életmódra vágytam, ami nem frusztrál, hanem felszabadít, nem elszakít a kedvenceimtől, hanem új élményeket ad, amiben boldog, mégis eredményes lehetek.

Nyomozni kezdtem a múltamban, Sherlock-énem pedig jól teljesített, egyik döbbenetből estem a másikba.

Rájöttem,

a létfenntartáson kívül minden volt már az evés: unaloműzés, énidő, jutalom, kapcsolattartás, kedvesség, szívesség… egyszóval minden, csak nem létfenntartás.

Arra is kerestem a választ, hogy ha olyan sok rossz hatása van a kövérségemnek, miért tartom ezt fenn? Nos… Én nem tudtam nemet mondani. Nekem egy védvonal volt a súlyom. Sajnos közben értékes élményektől is elszakított.

Mivel már egyébként is mozgolódott a lelkemben a változás, akkor, azon a délutánon úgy álltam fel az asztaltól, hogy kijelentettem, szeretem magam, és fontos vagyok magamnak annyira, hogy nemet mondok azokra, amikben nem akarok részt venni. Megérdemlem, hogy én döntsem el, mire mondok igent és ne a súlyom. Éppen ezért lefogyok, mert nincs már szükségem arra, hogy a súlyom hozzon döntést helyettem. Sírtam a boldogságtól.

Nyomozásom során rájöttem, tele vagyok olyan régi rossz szokásokkal és kicsi korból hozott rossz mintákkal is, amik alapjaiban trollkodják szét az étkezésemet, és akadályozzák meg egy helyes életmód kialakítását. Ezeket sorra vettem, és tudatosan megváltoztattam őket. Részt vettem egy egyhetes kórházi kivizsgáláson, ami azért volt fontos számomra, mert egyrészt tisztán látok, másrészt még tudatosabb vagyok, hiszen az addig ösztönösen kialakított dolgaimat szakmailag is alátámasztották.

Nyolcadik hónapja élek egy új életmódban, kalóriadeficitben, mindenféle csodaszer nélkül. Még soha nem voltam ilyen hosszan ennyire tudatos, ilyen lelkes és ilyen sikeres a fogyásban.

Szeretem magam és fontos lettem magamnak, így többé nem sorolom hátra magamat, hanem a saját igényeimet is fontosnak tartom, mert megérdemlem. Kijelentettem, hogy nem hazudok többé magamnak és nem csapom be magamat, ez vonatkozik az ételekre, a mennyiségekre, az evéssel kapcsolatos megszorításokra is. Végérvényesen szakítottam a rossz szokásaimmal és tudatosan megállítottam a rossz mintáim által generált metódusokat, hiszen azok nem az én problémáim. Mindent úgy csinálok, ahogy jónak érzem, semmi olyanba nem szorítom be magam, amibe korábban számtalanszor. Csak olyat eszem, ami örömet ad, és semmit nem vonok meg, ami fontos. Ezek az alapelveim.

30 kg leadása után színre léptem és előbb egy poszttal, majd Tik-tok csatornával indultam el, ahol nem csak fitt recepteket osztok meg, hanem lelki dolgokról és apró praktikákról is beszélek. Követőim száma mostanra 10.000 felett van, és egyre több a hálás köszönetnyilvánítás, hiszen egyre többen indulnak el az én inspirációmra az életmódváltásban.

Hatalmas öröm számomra, hogy nyomozásom nem csak nekem hoz sikert. Az én példám nem egyedi, sőt, mondhatni tipikus, rossz szokásokkal, érzelmi evéssel, az önszeretet hiányával sokan küzdenek. Felszabadító, hogy ennyi mindenre rájöttem már, és így el tudtam indulni.

Nagy út van még előttem, cipelek még egy embernyi súlyt magamon, van még lelki gubanc is, ami megoldásra vár, de már teljesen máshogy állok az egész úthoz. Nem várom a végét, ez az én életmódom már, boldog és kiegyensúlyozott vagyok ebben, és tudom, ahogy a 38 kg meglett, meglesz a többi is. Azt pedig különösen izgalmasnak találom, hogy újabb és újabb lelki dolgokat oldok meg, és szépen lassan kiszabadul börtönéből az igazi énem!

Az pedig, hogy mindezzel másnak is segítek, a legnagyobb öröm!

Elérhetőségem:

Facebook: https://www.facebook.com/FogyiSztori

TikTok: https://www.tiktok.com/@fogyisztori5?lang=hu

A Ragazze Hősnője pályázat támogatója: Sencor Magyarország, Omorovicza Budapest, Blue Colibri (Connect Konferencia), Játékszín, Női váltó,  Agnes Silka