A Ragazze.hu online női magazinunk megújulásával egyidőben hirdettük meg a Ragazze Hősnője pályázatot. Öt kategóriában (Karrierváltás, Segítségnyújtás, Közösségépítés, Életmódváltás és Kiút a krízisből) vártuk a jelentkezőket. Mély, őszinte, motiváló, sokszor szívszorító történetek érkeztek be lapunkhoz. Az írások azt üzenték, amiért pályázatunkat is elindítottuk: az igazi hősnők köztünk élnek. A személyes, olykor fájdalmas élettörténetek megosztása már önmagában nehéz folyamat, így minden pályázót hatalmas elismerés illet. Az őszinte, inspiráló történetek feldolgozása után szavazott a zsűri a győztes pályázatokról. A döntés nem volt könnyű, hiszen minden pályamunka mögött egy-egy rendkívüli női történet áll.

A Karrierváltás kategória egyik pályázója: Fóliás Juci (Zsámbóki Judit)

Alább olvasható pályázata.

Egy anyából vállalkozó, egy vállalkozóból világítótorony

Mikor megláttam ezt a pályázatot, éreztem, hogy írnom kell. Nem a nyeremények miatt, hanem mert a belső hang azt súgta: „most mesélned kell!” Az egóm próbált visszatartani, de nem hallgattam rá.

Ez a történet nem csak rólam szól. Azokhoz szólok, akik érzik, hogy változniuk kell, de még nem mernek lépni. Az elmúlt évek megtanítottak: az élet nem hagy kényelmesen hátradőlni. Újra és újra próbára tesz. Voltam mélyponton, többször is. De mindig felálltam. És rájöttem: ha mersz őszinte lenni, ha van körülötted egy megtartó közösség, azzal másoknak is erőt adhatsz.

Az én utam sem volt egyenes. Húszévesen egy orvos közölte velem: lehet, hogy nem lehet gyerekem. Nem fogadtam el ezt az ítéletet. Végül másképp alakult: hat év alatt négy gyermekem született. Hálás vagyok, hogy tizenegy évig otthon lehettem velük. A férjemre közben hatalmas teher nehezedett, ő volt az egyedüli pénzkereső a családban. Segíteni akartam neki, de amikor szerettem volna visszatérni a szakmámba, hidegzuhanyként ért a felismerés: négy picurral ez szinte lehetetlen.

Ekkor került az utunkba a Gazdag papa, szegény papa könyv, innen jött a gondolat: vállalkozzunk. Próbálkoztunk ingatlanbefektetéssel, de önerő nélkül nem ment. Másfél év után feladtuk, jött az újabb mélypont. Tudtuk, hogy fejlődnünk kell. Nemcsak álmodni kell, hanem készséget fejleszteni, látásmódot tágítani. Aztán jött egy váratlan hívás: egy német cég kreatív embert keresett Magyarországon. Már majdnem nemet mondtam, mert nem beszélek németül, sem angolul, de kiderült: a kapcsolattartó orosz, én pedig anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet. Ez égi jel volt számomra. Így indult a FóliásJuci.

A termék 20 éve jelen volt az országban, de nem igazán ismerték. Mindenki azt mondta nekünk nem fog sikerülni, engedjük el. De én éreztem: másképp akarom csinálni. Intuíció mentén haladtam, nem tudatos üzleti tervvel. Nem terméket adtam el, hanem reményt, sikerélményt. Motivációs köveket, szíveket készítettem. Több mint 130 ezren szavaztak nekünk bizalmat az elmúlt években.

Aztán 2022-ben feltörték a webshopot. Óriási károkat szenvedtünk. A Google keresőben a második lap aljára zuhantunk vissza, hat év munkája veszett oda. De innen is talpra álltunk. Majd jött a Cápák között: nagy ötlettel, de végül befektetés nélkül. Nem adtam fel és egyedül valósítottam meg a projektet. A végére viszont kiégtem. A férjem közben új projektbe vágott, így rám hárultak a napi működéssel kapcsolatos teendők. Ezek voltak azok a területek, amiket nem szerettem. Elveszítettem önmagam.

Időközben a gyerekeim szépen felnőttek. És egyszer csak ott találtam magam egy új élethelyzet küszöbén: kettő rövidesen kirepül. Ez a felismerés, bármennyire természetes is, megrendített. Tudom, hogy ez az élet rendje, hogy el kell engedni őket, de a szívem nem volt erre felkészülve, még nem! Hálás vagyok, amiért az átlagosnál több időt tölthettem velük, de mégis, amikor belegondoltam, hogy már nem lesznek ott minden nap, megzuhantam a gondolattól. Hirtelen nem tudtam, mi lesz, ha nem leszek már „csak” anya. Ki vagyok én, ha nem vagyok Fóliás Juci sem? Hogyan tovább? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültek fel bennem egyre többször.

A kreatív, lelkes Juci, aki örömet adott és kapott, eltűnt. Minden nap vért izzadtam, minden mozdulat nehéz lett. Aztán tavaly szeptemberben elutaztunk Tenerifére. Egyik nap jött a pánikroham, amivel 10 éve találkoztam először. A férjem, Attila átvitt a barátnőmhöz aki “véletlenül” jelenleg pont ott él a szigeten. Csinált nekem egy illóolajos kezelést. Mikor jobban lettem megnéztük hol élnek és leültünk beszélgetni. Hirtelen megláttam valamit. Ő a férjével ott azt az életet élik, amiről én tíz éve álmodtam: szabadon, könnyedén, stresszmentesen. Persze nekik is megvannak a maguk kihívásai az életben, ahogy mindenkinek, de Ők nem rokkannak bele a munkájukba és Ők is értéket teremtenek. Ő háromezer, a férje hétezer ember életét tette és teszi szebbé. Öt éve ismerem a barátnőmet. Az illóolajokkal pedig hat éve találkoztam és szerelmese vagyok azóta is. Network marketinggel foglalkoznak, amitől én a sok tévhitem miatt eddig totál elzárkóztam.

Úgy tíz éve már próbálkoztam a hálózatépítéssel, de túl sok volt négy gyerek, háztartás, és a másik vállalkozás mellett. Kudarc lett a vége, mint sok más embernek. Hetekig őrlődtem. Tetszett, amit Barbiéknál láttam, de féltem. Féltem attól, hogy barátok, ismerősök, követőim, ha megtudják hálózatépítésre adtam a fejemet, akkor elpártolnak, leírnak. Aztán arra gondoltam, hogy oké, aki ennyire nem ismer és emiatt megszakítaná velem a kapcsolatot menjen, nem tartom vissza.

A hálózatépítés csak egy vállalkozási forma. Itt nincs kisker, nagyker, ugyanakkor mindenkinek van árrése, aki dolgozik a rendszerben. De olyan sok a tévhit, az MLM sérült, hogy nem csoda, ha az emberek elzárkóznak ettől a lehetőségtől. Én is először azt fogalmaztam meg, hogyan nem akarom csinálni. Nem akarok országot járni, kávézni, illópartyzni. Aztán jött Attila, és azt mondta: „Mi lenne, ha építenék neked egy olyan rendszert, ami kiüti az összes félelmedet? Tudtam, csak akkor tudok ebbe beleállni, ha itt van mellettem, ha támogat. Így igent mondtam és örömmel vágtam újra bele a közös programba és megszületett a hatodik közös gyermekünk a Juciterra. Óriási váltás, de tudtam ezzel újra sokak életére leszünk hatással.

Sokan azt mondták: őrültek vagyunk, úgysem sikerül majd, de ezt mi már hallottuk és rácáfoltunk. A Juciterra hozta meg azt a pluszt, ami mindig is hiányzott nekem: a Csapatot és azt is megtapasztaltam, hogy azoknak tudok igazán segíteni, akik szeretik a hálózatépítést, értik az előnyét, de valahol útközben elakadtak. Nekik ez a modern, 21. századi, online-alapú megoldás új lendületet adott, hogy újra hinni tudjanak magukban és az álmaikban.

Látom magam előtt a közösséget, amit most építünk. Az anyákat, akik most keresik önmagukat. Azokat, akik kirepülő gyerekek után új célt keresnek. Azokat a nőket, akik hosszú évekig csak mások igényeit szolgálták ki és most magukat keresik, elfelejtették ki is Ők valójában. Én nem akarok szerepekbe bújni, csak jelen lenni. Egy bátorító szóval, egy példával, egy kapaszkodóval. Sokan azt gondolják, hogy segíteni csak akkor lehet, ha az ember coach, tréner vagy tanácsadó lesz. Én ezt másképp látom. Nem szeretnék szerepekbe bújni – egyszerűen csak szeretnék jelen lenni azok számára, akiknek épp szükségük van egy bátorító szóra, egy példára, egy kapaszkodóra.

Én is úton vagyok. Még mindig tanulok, fejlődöm, és hiszem, hogy ez így van jól. Nem tökéletes akarok lenni, hanem valóságos. Hiszem, hogy a Juciterra lehet egy olyan tér, ahol valódi kapcsolódás, őszinte megosztás, egymást segítő közösség születik. Ahol nem tanítok, csak együtt megyek másokkal az úton.

Engem sosem a pénz motivált. Hiszem, hogy ha értéket adsz, a pénz jön magától, ez majd a következménye lesz a befektetett munkának. Sokkal inkább az motivál, hogy amit csinálok, adjon valami pluszt másoknak. Ha valaki találkozik a történetemmel kicsit jobban higgyen magában.

Kizártnak tartom, hogy én valaha újra nyitottam volna a hálózatépítés felé és meglássam ebben a lehetőséget. A Juciterra hozta meg azt a pluszt, ami mindig is hiányzott: a Csapatot, akivel közösen munkálkodhatunk együtt azon, hogy egy szebb jövőt teremtsünk és világítsunk más emberek életében.

Lehet, hogy egy nehéz helyzetben azt érezzük nincs kiút, aztán évekkel később meglátjuk, hogy pont ez indított el egy új, jobb irányba. Ahogy Steve Jobs mondta: a pontokat előre nem lehet összekötni, csak visszafelé. Ez a gondolat nagyon sokszor segített át a nehéz időkön. Ha nem jön annyi nehézség, csalódás, kudarc az elmúlt években, talán sosem leszek nyitott erre az új lehetőségre. A sok kudarc arra is megtanított, hogy több lábon kell állnunk. És ami még fontosabb: nem elég csak túlélni – élnünk is kell. Teljes szívvel, egymást segítve.

https://www.facebook.com/foliasjuci.hu

A Ragazze Hősnője pályázat támogatója: Sencor Magyarország, Omorovicza Budapest, Blue Colibri (Connect Konferencia), Játékszín, Női váltó,  Agnes Silka