A Sydney operaház története nemcsak egy világhírű épület megszületésének sztorija, hanem egy valóságos dráma, tele botránnyal, politikai harcokkal, mérnöki csodákkal és meghökkentő megoldásokkal. A világ egyik legismertebb kulturális központjának megépítése közben szó szerint minden közbejött, amit csak el lehet képzelni. Mégis megszületett, és örökre megváltoztatta Ausztrália arcát.

A Sydney operaház története egy narancsból indult

Egy narancs hámozása közben jött az ihlet. Jørn Utzon, a dán építész, aki a projektet megnyerte, kezdetben csak laza vázlatokat és ötleteket küldött be a nemzetközi tervpályázatra. Végül ő lett a nyertes.

A projekt beindult, de hamar kiderült, hogy az épület szerkezeti megoldásai túlságosan bonyolultak. A különleges, vitorlaszerű tetőszerkezet megépítése szinte lehetetlennek tűnt.

„Felvették ezeket a szabad alakzatokat, és matematikai modellek sorozatát fejlesztették ki, amelyek a lehető legközelebb illeszkedtek Utzon versenytervéhez. Ezen alakzatok egyike sem tűnt megépíthetőnek”

– mondta Sir Jack Zunz, aki az Arup építőmérnöki cégnél dolgozott. A megoldás azonban végül egyszerűbb lett, mint bárki hitte volna. Utzon egy hét gondolkodás után visszatért azzal, hogy a tetőt gömbszeletekből lehetne megalkotni, így minden darab azonos geometriai elv alapján készülhetne el, könnyítve a gyártást és csökkentve a költségeket.

„Egy hét múlva visszajött, és azt mondta: Megoldottam. És a tervet egy gömbből készítette”

– emlékezett vissza Zunz.

A Sydney operaház története nem csak építkezésről szólt

Mielőtt azonban eljutottak volna a gömbig, volt itt minden: korrupció, politikai nyomás, a közvélemény harca, és egy óriási botrány. A városba csábított brit karmester, Sir Eugene Goossens volt az ötletgazda. Ő álmodott egy világszínvonalú előadóhelyet Sydney-nek, és ő volt az, aki felfedezte a Bennelong Point ideális helyszínét. De ő maga soha nem élhette meg álma beteljesülését.

Goossens karrierje egy botránnyal ért véget, amikor Angliából visszatérve csempészett pornográfiát, kompromittáló fényképeket és gumimaszkokat találtak a poggyászában. Ez elég volt ahhoz, hogy karrierjét kettétörje, és soha többé ne térjen vissza Ausztráliába – Mr. E. Gray álnéven távozott Rómába.

Az operaház, amit mindenki gyűlölt – végül mindenki imádja

Az első években a közvélemény finoman szólva sem volt elragadtatva a formabontó dizájntól.

„Először is felkavarta Sydney lakosságát a monumentális építmény és a vele járó visszaélések”

– mondta Trevor Philpott. A város lakói csak úgy emlegették, mint a „Sydney kikötői szörnyeteg”, vagy épp „egy darab dán péksütemény”. Politikusok, mérnökök és laikusok vitatkoztak róla, és az építkezés költségei is az egekbe szöktek. Az eredeti becslés 3,5 millió ausztrál font (mai árfolyamon kb. 3 milliárd forint) volt, de végül ez a szám a sokszorosára nőtt, és az építkezés is éveket csúszott.

„A ház kezdettől fogva tele volt gondokkal: emberi, mechanikai, szerkezeti problémákkal”

– mondta Philpott. Sőt, annyira komolyak voltak a pénzügyi gondok, hogy a projekt finanszírozásához állami lottót indítottak. Még az is kiderült, hogy a helyszín nem elég stabil a szerkezet megtartásához. Több mint 550 hatalmas, háromláb átmérőjű betoncölöpöt kellett a földbe verni, hogy egyáltalán legyen mire építeni az operaházat.

A nehézségek ellenére az ikonikus tető végül 1963-ra felépült, és ezzel új korszak kezdődött. Ahogy Philpott fogalmazott:

„Az Operaház sztárjai énekeltek volna a vontatóhajók szirénái fölött a vízen, és a hőmérséklet-ingadozások miatt a fém és a betonmozgások mennydörgésként dübörögtek volna.”

A zajproblémák miatt a szerkezeten újabb változtatásokat hajtottak végre, de végül 1973-ban megnyílt az épület, ami ma már az UNESCO világörökség része, és évente több millió látogatót vonz.

Itt arról olvashatsz: Portugália látnivalói. Ezeket érdemes felkeresni.