Victoria Aveyard: A Vörös Királynő sorozat – Ha szereted a fantasy-t, a fordulatokat és az erős női karaktereket, akkor imádni fogod

Kissé szkeptikusan vágtam bele Victoria Aveyard könyvsorozatába, de igen hamar be kellett látnom, hogy semmi okom nem volt kételkedni benne. A történet nem is egyszerűen csak egy könyv, hiszen kapásból négyről beszélünk (Vörös királynő, Üvegkard, A király ketrece, A háború vihara), de a terjedelemnél jóval többről van itt szó. Ha egy izgalmas, fordulatokkal teli fantasy-sorozatra vágysz, amelyben egy bátor női főhős száll szembe az elnyomással, akkor Victoria Aveyard „A Vörös Királynő” sorozata neked való!

A Vörös Királynő sorozat története

A könyvajánló már egy izgalmas felütés:

„AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELŐTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekről, akik az égben laktak, és szelíd szeretettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.

Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.”

Jól hangzik, ugye? Bizony! A történet ugyanis egy olyan világban játszódik, ahol az embereket a vérük színe alapján osztályozzák:

  • A vörös vérűek (Vörösök) csoportja az elnyomottakból áll, akik teljesen átlagosak. Nagy részük szolgasorban és nyomorban él, és gyűlöli az Ezüstöket.
  • Az ezüst vérűek (Ezüstök) a társadalom elitjét adják. Különleges képességekkel bírnak, például irányítani tudják a tüzet, fémet vagy akár más embereket.

A főhős, Mare Barrow, egy szegény vörös lány, akiről egy véletlen baleset során ország-világ előtt kiderül, hogy különleges ereje van – holott ez kizárólag az Ezüstök kiváltsága. A hangulat pengeélen táncol, az uralkodó nem annyira erős, mint hiszi, a népből lázadó csoportok bontakoznak ki, ezért, hogy elkerüljék a lázadás kirobbanását, az uralkodó család úgy dönt, hogy Mare-t maguk közé emelik, és azt hazudják róla, hogy ő is egy Ezüst származású nemes. Ezzel azonban a lány egy veszélyes játszmába keveredik, amelyben nemcsak a saját életéért, hanem az egész elnyomott népéért kell harcolnia.

Ennél a pontnál éreztem azt, hogy ez a könyv bizony egy ordas nagy klisé lesz – elnyomott nép, váratlan szuperképesség, és tagadhatatlan szimpátia és vonzalom a trónörökös herceggel – mi más lehetne a történet vége, mint, hogy Mare lesz a vörös vérű királynő, és ezzel megmenti elnyomott népét, majd mindenki boldogan él…? Hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna!!

Victoria Aveyard „A Vörös Királynő” sorozata neked való, ha szereted a fordulatos történeteket és az erős női karaktereket.
Fotó: Ragazze

Első kötet: A vörös királynő

Mint mondtam, a négy részes sorozat első kötete szinte kitaposott úton halad afelé, hogy már a sztori felénél tudd, mi lesz a vége. De mindezt csak azért, hogy a végén lendületből nekiszaladj a falnak, és hirtelen azt se tudd, merre vagy arccal! Ugyanis olyan hirtelen fordulat hullik az ember ölébe, hogy nekem kétszer kellett elolvasnom az adott részt, hogy elhiggyem, tényleg az történt, amit elsőre láttam.

Második kötet: Üvegkard

Mare-nek menekülnie kell, miután elárulták, és most az egyetlen célja, hogy megtalálja azokat, akik olyanok, mint ő: Vörös, akinek képességei vannak. Azonban a király, Maven beteges rajongást és egyben gyűlöletet érez a lány iránt, így mindent megtesz, hogy elkapja. Egyre elkeseredettebb és kegyetlenebb harc folyik a Vörösök szabadságáért, és Mare-nek rá kell döbbennie, hogy ő maga is kezd hasonlítani azokra, akik ellen küzd.

Harmadik kötet: A király ketrece

Mare hatalmas áldozatot hoz társai, barátai és szerelme érdekében, így aláveti magát a kegyetlen és eszelős király akaratának és manipulációjának. A társai mindent megtesznek, hogy kiszabadítsák, de vajon milyen árat kell ezért fizetni? És milyen következményei lesznek a lányra nézve a hosszú raboskodásnak?

Negyedik kötet: A háború vihara

Ha azt hitted, az utolsó részre már nem maradtak meglepetések az írónő tarsolyában, akkor nagyot tévedtél! Itt nem csak a csatamezőn folyik keserves és ádáz harc, hanem a szívekben is. Mare és szerelme életük legnehezebb döntését kell meghozzák, de vajon ez egymás felé vagy egymástól távol sodorja őket? Beteljesítik-e a sorsot, amire születtek? Van közös jövőjük? És milyen világot építenek az előző füstölgő romjain?

Miért olvasd el a Vörös királynő sorozatot?

  • Erős női főszereplő – Mare karaktere bátor, intelligens, és nem fél harcolni az igazságért, a hitéért, a családjáért, és azokért, akiket szeret. Személyisége folyamatosan fejlődik, igazán emberi, hiszen sokszor ő maga is megkérdőjelez mindent, még saját magát is. Rendületlenül hisz valamiben, és akár még önmagát is képes feláldozni a cél érdekében.
  • Akció és intrika – tele van árulásokkal, cselszövésekkel és politikai játszmákkal. Ha egy pillanatig sem akarsz unatkozni, és bírod, ha minden bokorban árulást kell keresni, akkor jó helyen jársz!
  • Romantika, szerelmi háromszög – bár alapvetően nem romantikus regényről beszélünk, van benne szerelmi szál, nem is egy. Megismerheted egy abszolút beteges rajongás kibontakozását, de egy érett és felelős szerelemét is, amiben a vágy, a harag és a megbocsátás is komoly szerepet kap.
  • Fantasy és disztópia keveréke – olyan világban járhatsz, amely egyaránt emlékeztet a klasszikus fantasy-re és a modern disztópiákra, mint például az Éhezők viadala. Az írónő nem tolja túl a leírásokat, mégis remekül el tudod képzelni a helyszíneket, a karaktereket és az egész teremtett világot.

Ez a sorozat tele van izgalommal, fordulatokkal és érzelmi mélységekkel – ha szereted az epikus fantasy-kat, akkor garantáltan beszippant!

Olvass még több érdekes tartalmat Szórakozás rovatunkban!

Betöltés...