Milyen a tökéletes esküvői fogadalom? „Ne nekem írd, hanem annak, aki mellett megöregszel”

Miért sírnak a vendégek egy esküvőn? Nem a ruhától. Nem is a tortától. Hanem attól a pár perctől, amikor két ember egymással szemben megáll és igazán mélyről, a szívéből szól. Fogadalmat tesz. Tényleg. Igazán. Saját szavaival. Mi teszi felejthetetlenné ezt a pillanatot? És hogyan írjunk olyan fogadalmat, amit nemcsak a párunk, hanem még az unokáink is idéznek majd? Erről beszélgettünk D. Wéber Veronikával, ismertebb nevén Werával, a Wera Love World alapítójával, szerelemnagykövettel és szertartásvezetővel, aki több mint 300 párnak segített már kimondani azt az egyetlen igent, amit sosem felejtettek el az elmúlt 8 évben.

Hogyan lettél szertartásvezető? Mi vonzott ebben a hivatásban?

Wera: Nem én választottam ezt a hivatást – ez a hivatás választott engem. Bár már korábban megtanultam az írás szépségét alkalmazni és örömet szerezni másoknak papírra vetett soraimmal, illetve mikrofonnal a kezemben színpadon állva több ezer ember előtt műsort vezetni. De az első esküvőmön, még nem tudtam, hogy épp az életem irányát változtatja meg az a pillanat. A szemekben csillogó könnyek, a nevetés és az a szent csend, ami akkor van, amikor valaki igazán kimond valamit… Ez az, amiért azóta is újra és újra ott vagyok ezeknél a feledhetetlen pillanatoknál.

A szerelmi történetek tolmácsa lettem. Érzéseket fordítok szerelemnyelvre és részese vagyok egy-egy családi legenda megszületésének. Mi ez, ha nem kitüntetés?

Hány esküvőn voltál eddig szertartásvezető?

Wera: Több mint 300 és minden egyes alkalommal egy új világ nyílik meg. Mert nincs két egyforma pár. Nincs két egyforma szerelem. És emiatt nincs két egyforma szertartás sem.

Fotó: freepik

Mitől lesz igazán emlékezetes egy esküvői fogadalom?

Wera: Attól, amit nem lehet begyakorolni: az őszinteségtől. Egy fogadalom nem kell, hogy tökéletes legyen – inkább igazinak kell lennie. A vendégek nem azt fogják megjegyezni, hogy jól hangsúlyoztál vagy szépet írtál, hanem azt, amikor megremegett a hangod, vagy a párod keze után nyúltál.

Egy fogadalom akkor erős, ha közös emlékekből épül, és nem kívülről másolt idézetekből, hanem belülről szólal meg, a saját hangodon, önazonosan.

Milyen hibákat szoktak elkövetni a párok, amikor fogadalmat írnak?

Wera: Túl szépeket akarnak mondani, túlozni, lenyűgözni, megfelelni, és elveszik benne a lényeg. Másokat akarnak meghatni, nem a saját párjukat. Az utolsó pillanatra hagyják, a végén pedig kapkodnak. Vagy olyan általánosak maradnak, amitől a szöveg bármelyik párnak szólhatna.

A legnagyobb hiba? Nem mernek sebezhetőnek lenni. Pedig épp az a varázs.

Milyen hosszúság az ideális? Mennyi az, ami megérinti a vendégeket, de nem túl sok?

Wera: Aki megnyílik szereti kitárni a szívét és túlontúl sokat mondani. Alapvetően azonban jobb, ha koncentrált és 90 másodperc – 2 perc között megáll. Ennyi idő alatt el lehet mondani a lényeget, át lehet adni az érzést, de még nem esik szét a figyelem. Az emberi agy ilyen: ennyit bír befogadni igazán mélyen. Ennél hosszabb fogadalom esetén már elvész az intenzitás.

Inkább közösen írják meg a párok a fogadalmukat, vagy jobb külön-külön?

Wera: Én azt mondom: legyen közös keret, de külön tartalom és azért vagyunk mi, szertartásvezetők, hogy segítsünk és támogassunk benneteket. Osszátok meg velünk, kérdezzetek, hisz jó pár szerelmi vallomást írtunk már. Célzott kérdéseket teszünk fel, amivel könnyebb elindulni és nekikezdeni megírni a sajátodat. De ha teljesen te akarod megírni, akkor beszéljétek meg előre a hosszát, a stílusát, a hangvételt – a mondanivaló legyen meglepetés.

Az a legszebb, amikor a másik szavai először ott, élőben, valóban, és szívből hangzanak el.

Mik azok a kulcsszavak vagy gondolatok, amelyek gyakran megjelennek egy jó fogadalomban?

Wera:„Veled lettem az, aki…..”„Ígérem, hogy nem csak szeretlek, hanem……””Fogadom, hogy…. de nem vállalom azt, hogy…..”„Te vagy az én……”„Köszönöm, hogy vagy….”„Veled minden nap….”„A jövőben…..”

Ezek a sorok nem sablonok – hanem érzések, amelyek mindenkinél máshogy hangzanak jól, de mindenkinél működnek, ha belülről jönnek.

Mit tanácsolsz azoknak, akik nehezen fejezik ki az érzéseiket szóban?

Wera:

Írják le. De nem szépítve, hanem valódiként. Így kezdd: „Nem tudom, hogyan kell ezt jól csinálni, de azt tudom, hogy mennyire szeretlek. Azért, mert….” Máris megfogtad mindenki szívét. A tökéletlen mondat sokkal erősebb, mint egy tökéletes idézet.

Ha nagyon nem megy a szereplés, akkor az esküvői ceremónián felolvashatja helyetted az eskető is. És ha végképp ki akarnád húzni magad a fogadalom alól, akkor segítségül hívhatod a szertartásvezetőd és megkérheted, hogy írjon pár soros rövid fogadalmat, amit ismételned kell utána. Mivel ekkor a rövid távú memóriádból dolgozol majd, nem azzal leszel elfoglalva, hogy milyen érzések kavarognak benned, hanem azzal, hogy teljesítsd a feladatot. Igen, ez a megúszós verzió, de még mindig egy csodás vállalás, mert túlmentél a saját határaidon azért, hogy örömet szerezz a szerelmednek és hidd el, nem csak ő, hanem mindenki, aki ott lesz értékelni fogja.

Fotó: freepik

Léteznek sablonok vagy kapaszkodók, amelyek segíthetnek a pároknak az írásban?

Wera: Igen, én mindig ezt a vázlatot ajánlom az esküvői coaching alkalmaimon:

  1. Mit szeretek benne?
  2. Miért vagyok hálás neki?
  3. Miben változott meg az életem mellette?
  4. Miért pont ő?
  5. Mit tanultam tőle?
  6. Mit ígérek neki?
  7. Milyen jövőt képzelek el vele?

Ez egy stabil szerkezet. Olyan, mint egy belső térkép az érzelmeidhez.

Érdemes-e előre gyakorolni a fogadalom elmondását? Mi van, ha elérzékenyül valaki?

Wera: Nemhogy érdemes – kell is. Legalább két-három alkalommal olvasd fel magadnak. Ne a fejed tanulja meg, hanem a szíved.

Ha elérzékenyülsz? Az a legszebb része. Egy elcsukló hang, egy kis csend, egy mosoly a könnyeid mögül – ez az, amit a vendégek 10 év múlva is emlegetni fognak.

Ha csak egy tanácsod lehetne, mi lenne, amit minden párnak elmondanál a fogadalom kapcsán?

Wera: Ne feledd: ez a pillanat nem a közönségé. Nem a kameráé. Nem is az Instagramé.
Ez a tiéd és az övé.

A fogadalmad az első mondat az új közös életetek történetében. Ne úgy írd, hogy szép legyen – hanem úgy, hogy valóságos legyen. És vállald fel azt, ami benned van, mert tudod: a szavak teremtő erővel bírnak és ez a legnagyobb lehetőséged, hogy valami csodához add a hozzájárulásod.

BÓNUSZ:

Egy menyasszony valódi fogadalma – amitől megállt a pillanat és szív nem maradt összeszorulás nélkül:

„Te vagy az, aki mellett nem kell mindig erősnek lennem. Te vagy az, aki tudja, mikor kell hallgatni – és hogyan lehet egyetlen segítő szóval kihúzni a gödörből. Te vagy az otthonom, ahol végre nem kell behúznom a hasam.

Hálás vagyok, hogy akkor is számíthatok rád, amikor a világ másik végén a katasztrófavédelem ment ki egy hófal mögül. Köszönöm, hogy meghallgatsz – még akkor is, ha tudod: a „Semmi” nem a valódi válasz, csak a bevezető.

Ígérem, hogy nevetni fogok a vicceiden akkor is, ha már harmadszor hallom. És táncolni fogok akkor is, ha épp esik az eső. Mindent megbeszélünk majd – de ha elfogynak a szavak, élvezni fogjuk a csendet is, mert együtt minden olyan jó.

Fogadom, hogy az autódban utas leszek – de a közös életünkben a társad. Azt viszont nem ígérem, hogy mindig én találom meg a távirányítót minden egyes meccs előtt.

Fogni fogom a kezed, bárhol is legyünk a világban, akkor is, ha már remeg, vagy ráncos. Ha pedig egy reggel arra ébrednék, hogy már nem vagy… megköszönöm, hogy megmutattad, milyen az, amikor valaki igazán, tiszta szívvel és feltétel nélkül szeret.

A tied vagyok. Ma, holnap, és mindörökké.
Szeretlek.”

Mentsd el ezt a cikket, ha esküvőre készülsz – és küldd tovább annak a menyasszonynak, akinek jól jönne egy kis fogadalomvarázs!

D. Wéber Veronika, a Wera Love World alapítója, szerelemnagykövet és szertartásvezető
Betöltés...