A nárcisztikus személyiség elsőre elbűvölő lehet, ám komoly kihívást jelenthet együtt élni vele. Vajon van rá esély, hogy változzon, vagy jobb idővel elengedni őt? 

A nárcisztikus személyiséggel rendelkező ember elsőre sokakat elbűvöl, idővel azonban egyre inkább megmutatkoznak negatív tulajdonságai. Bár a nárcisztikus személyiségzavar meglehetősen ritka, ha valaki ilyen emberrel találkozik, vagy együtt is él vele, komoly kihívással néz szembe.

A nárcisztikus személyiségre leginkább az arrogancia, a nagyképűség, az empátia hiánya, a kizsákmányolás, az agresszió jellemző. Állandóan igényli a megerősítést és a csodálatot.

Van azonban egy jóval vonzóbb oldala is – emiatt az emberek elsőre örülnek, ha a társaságukban tudhatják őt.

 „A nárcisztikus ember elbűvölő, vidám és energikus. Majd idővel a negatív tulajdonságok egyre jobban előjönnek belőle”

– hívta fel a figyelmet Amy Brunell, az Ohio Állami Egyetem pszichológiaprofesszora, nárcizmus-kutató. Amy tudományos cikkében írt arról, miként lehet megérteni a nárcisztikus személyiséget és megbirkózni a vele való közös élettel.

Háromféle nárcisztikus személyiség van

A nárcisztikus személyiség legjellemzőbb vonása az önközpontúság. Az ilyen ember úgy érzi, neki minden jogában áll. Igen gyakran gondolja, hogy a világnak körülötte kellene forognia. Nem mindegyiküknél azonos módon jelentkezik azonban mindez.

A nárcisztikus személyiségnek három fajtája van: ágens nárcisztikus, közösségi nárcisztikus és sebezhető nárcisztikus.

Ágens nárcisztikus

A három közül az ágens nárcizmust a legkönnyebb felismerni, és rendkívül mérgező típus. Az ágens nárcisztikusok fennkölt nézeteket vallanak önmagukról, úgy vélik, kompetenciájuk és intelligenciájuk jóval nagyobb, mint másoké. S hogy ezt az énképet megőrizzék, lekezelik, becsmérlik mások tehetségét és temperamentumát, lehetnek azok családtagjaik, barátaik vagy munkatársaik. Energiát inkább a státuszba és a csodálatba fektetnek, mint az intimitásba.

Az önreklámozás terén fáradhatatlanok, grandiózus fantáziákat táplálnak arról, milyen kilátásaik, projektjeik vannak, s gyakorta olyan emberekkel rivalizálnak – főleg kollégákkal –, akik veszélyeztetik az elsőbbségérzetüket. Magukat nagyszerűnek és proszociálisnak tartják, noha mások szerint inkább agresszív a viselkedésük.

Közösségi nárcisztikus

A második típus a közösségi nárcisztikus személyiség. Azzal szereti kivívni a csodálatot maga körül, hogy rendkívül – és számos esetben túlzottan – gondoskodó és segítőkész, olykor kéretlenül is.

Ez az irányultság elsőre összeegyeztethetetlennek tűnik a nárcisztikus jellemmel, aki önmagát helyezi előtérbe. A magatartása viszont nem a valódi altruizmus helyéről származik, sokkal inkább a szeretet és a csodálat iránti igényből – mutatott rá a pszichológiaprofesszor.

A közösségi nárcisztikusok általában önfényezők – azt gondolják, senki sem olyan segítőkész, mint ők.

Sebezhető nárcisztikus

A leginkább sérülékeny a sebezhető nárcisztikus személyiség. Nem rendelkezik olyan mértékű, lehengerlő önbecsüléssel, ami például az ágens vagy közösségi nárcisztikusra jellemző. Az alacsony önbecsülés mélyen gyökerező érzését túlkompenzálja. Gyakori, hogy szociálisan gátolt, védekező, szorongó és depressziós. Egoizmussal, arrogáns viselkedéssel, védekezéssel és önközpontúsággal óvja magát a fájdalmas érzései ellen.

„A sebezhető nárcisztikus személyiségek alapjában véve nem érzik jól magukat. Krónikus a dühük,  amiért nem azt kapják, amit megérdemelnek, ezért inkább ellenségesen viselkednek”

– mondta Amy Brunell.  Az ilyen típusú nárcisztikus személyiségnél sokszor nehéz is megállapítani, hogy az – ugyanakkor az énközpontúság itt is figyelmet keltő.

Mitől lesz valaki nárcisztikus személyiség?

Nem mondhatni, hogy a nárcizmus gyökerei ugyanazok. Sokfélék, akárcsak a személyiségek típusai. Néhény bizonyíték létezik ugyan arra, hogy a nárcizmus genetikai eredetű, de nem sok.

Általánosságban a legtöbb kutató, aki a nárcizmussal foglalkozik, úgy véli: a nevelés szerepe nagyobb lehet abban, hogy valaki nárcisztikus személyiséggé válik, mint a természeté.  A gyermeket ugyanis a túlzott szülői dicséret arra késztetheti, hogy magában egy eltúlzott, felfújt „különleges” önérzetet alakítson ki, melyet csak úgy tud fenntartani, hogy másokkal csodáltatja magát.

Ha a szülő túl sokat dicséri, közösségi nárcizmust is kialakíthat a gyermekben: ilyen esetben a folyamatosan magasztalt csemete felnőttként azt gondolja, a világ szolgálatára és megmentésére egyedülálló módon alkalmas.

Másként formálják a sebezhető nárcisztikus személyiséget a szülők: figyelmen kívül hagyják vagy lealacsonyítják a gyermeket. Ezért az jobb híján máshol keres „érzelmi táplálékot”. Az efféle esetekben a gyermeket gyakran éri kemény kritika, ezért harag és düh alakul ki benne, amiért nem úgy kezelik, ahogyan szeretné.

Vajon van mód a nárcisztikus személyiség megváltozására?

A nárcizmus jellemzően nem hasonló más érzelmi vagy pszichológiai állapotokhoz. Vagyis, nem segítenek ugyanolyan módszerek, mint például egy pókfóbiásnál, aki cseppet sem vágyik arra, hogy rettegjen a pókoktól, ahogyan egy depressziós sem szereti, hogy ilyen állapotba került.

A nárcisztikus személyiség más: mivel egyedinek érzi magát, sokszor nem vágyik változásra, még akkor sem, ha érzi, hogy lényegében maga ellen dolgozik.

Sok kutatás született már, amelyek alátámasztották, hogy a nárcisztikus személyiség tisztában van vele: sokan tartják őt bosszantónak, idegesítőnek, ezt a tudatosságot azonban nem használja, nem változtat. Továbbra is meggyőződése ugyanis, hogy mindez a másik ember hibája – aki féltékeny és nem látja az ő nagyszerűségét. Különös módon, más emberek nárcisztikus vonásait általában nem helyesli – ami bizonyíték arra, hogy nem képes felismerni a saját magatartása árnyoldalait.

Teljesen azonban nincs minden veszve – egyes kutatások szerint van mód változást elérni a nárcisztikus személyiségnél.

Egy 2014-es tanulmány  során az ágens nárcizmussal élő embereket arra kérték, tegyenek és támogassanak olyan közösségi kijelentéseket, mint például „gondoskodó ember vagyok”. Kiderült, hogy később kevésbé viselkedtek nárcisztikusan valós helyzetekben – bár a hatás átmenetinek bizonyult.

Ugyancsak ez a tanulmány hasonló javulásról számolt be, amikor a nárcisztikus személyiségeket arra kérték, emlékezzenek vissza arra az időszakra, amikor aggodalmat, szeretetet és elfogadást mutattak valaki iránt. Amy Brunell szerint a lényeg az volt, hogy rávegyék őket arra: többet beszéljenek és gondolkodjanak „mi”-ben, mint „én”-ben”.

Kapcsolatban egy nárcisztikus személyiséggel

Mi a helyzet, amikor az ember szülője, párja nárcisztikus személyiségű? A szakember szerint érdemes közvetlenül elmondani neki, mit szeretnénk, hogyan változzon a viselkedése. Emeljük ki mindig, hogy ezt azért tesszük, mert ő fontos nekünk. Ha az illető az édesanyánk vagy édesapánk, a helyzet nehezebb lehet – ő ugyanis könnyen megtagadhat a gyermekétől valami számára lényeges dolgot, ha konfrontálódik vele.

Mondhatjuk azonban azt: „Anya, komolyan érdekel a kapcsolatunk és az, hogy boldoggá tegyelek”, ezt követően próbáljuk meg érvényesíteni akaratunkat, elérni, amit szeretnénk.

A nárcisztikus személyiséggel nehéz együtt élni párkapcsolatban is. Segítséget jelenthet azonban, ha világos határokat állítunk fel: elmondjuk az illetőnek, mit viselünk még el a magatartásában és mi az, ami nem tolerálható.

Tény, hogy az efféle beszélgetéseknek nem mindig lesz jó vége. A nárcisztikusok ugyanis általában elég reaktívak, hajlamosak játszani az áldozatot – vagyis nem feltétlenül kezelik jól a kritikus visszajelzéseket – jegyezte meg Amy Brunell.  Mérsékelhetjük azonban a rájuk mért „csapást”, ha éreztetjük, hogy törődünk velük.

Különösen nehéz helyzet lehet az is, ha a nárcisztikus személyiség a főnökünk.

Miként a szülő-gyermek kapcsolatnál, itt is nagy az esélye annak, hogy a főnök megtagad tőlünk valami számunkra fontos dolgot – még a munkánkat is elveheti.  Arra érdemes odafigyelni a vele való beszélgetés alkalmával, hogy mik a céljaink, mit is igyekszünk  kihozni a találkozóból. Ne hagyjuk, hogy eközben a viselkedése megzavarjon bennünket. Legyünk tisztában azzal, mit várunk tőle, mit szeretnénk és mindenképp maradjunk reálisak – vagyis tudjuk, hogy mit kaphatunk meg és mit nem.

Mikor érdemes inkább otthagyni egy nárcisztikust?

Egy nárcisztikus személyiséggel bizonyos esetekben valóban nem lehet már folytatni a kapcsolatot. A legegészségesebb számunkra, ha lezárjuk.

Hogy meddig húzható a dolog, azt nagymértékben befolyásolja, mennyi energiát vagyunk még hajlandóak beletenni ebbe a kapcsolatba.

A kapcsolatot akkor érdemes lezárni, ha úgy érezzük: már mindent megtettünk, kipróbáltunk, amit csak lehet, az igényeink mégsem teljesülnek ebben a kapcsolatban. Úgy érezzük, a nárcisztikus személy krónikus mértékben figyelmen kívül hagy minket és az igényeinket, sőt, talán már terápiát, együttműködést is kipróbáltunk, de nem segített semmi. Lényegében ugyanez vonatkozik a nárcisztikus emberrel kötött barátságra is.

(via)