A Ragazze.hu online női magazinunk megújulásával egyidőben hirdettük meg a Ragazze Hősnője pályázatot. Öt kategóriában (Karrierváltás, Segítségnyújtás, Közösségépítés, Életmódváltás és Kiút a krízisből) vártuk a jelentkezőket. Mély, őszinte, motiváló, sokszor szívszorító történetek érkeztek be lapunkhoz. Az írások azt üzenték, amiért pályázatunkat is elindítottuk: az igazi hősnők köztünk élnek. A személyes, olykor fájdalmas élettörténetek megosztása már önmagában nehéz folyamat, így minden pályázót hatalmas elismerés illet. Az őszinte, inspiráló történetek feldolgozása után szavazott a zsűri a győztes pályázatokról. A döntés nem volt könnyű, hiszen minden pályamunka mögött egy-egy rendkívüli női történet áll.

A Karrierváltás kategória egyik pályázója: Kiss Gáborné Marcsi

Alább olvasható pályázata.

Kiss Gáborné Marcsi vagyok, 49 éves. Fejér Vármegye Előszállás településén élek, férjemmel. Tinédzser koromban nevelőotthonban éltem, így már akkor azt terveztem, hogy olyan szakmám lesz, ahol emberekkel, gyerekekkel foglalkozhatok. Persze a gyerekkori álmom az volt, hogy Anyakönyvvezető leszek, de ez csak álom maradt.

18 éves koromban szültem, így az érettségire már nagy pocakkal mentem, várandós anyukaként. Amíg gyermekem kicsi volt, tanultam, 2 évet, és elvégeztem a Szociális gondozói képzést. Ez a szakma csodálatos, szeretettel, és türelemmel lehet csak végezni, ezt már a gyakorlat során megtapasztaltam. Ezzel a végzettséggel idősek otthonában lehet elhelyezkedni, de természetesen kórházban egy segédápolói munkakörnek megfelel. Mivel rendelkeztem érettségivel, és mindenképp egészségügyben akartam dolgozni, így elkezdtem az ápoló képzést is. Kisgyermek mellett.

Imádtam minden percét. De nem végeztem el, mert közben jött a második gyermek és anyaként a család volt az első. A gyes lejárta után elhelyezkedtem segédápolóként, nagyon szerettem, rengeteget tanultam a kollégáktól, de nem tudtam maradni, mert végzett ápoló kellett, én pedig nem szerettem volna az iskolát. Szomorú voltam, de tovább mentem, és több helyen idősek otthonában dolgoztam. Csodálatos volt az az időszak is, nagyon szerettem, több helyen megfordultam az évek során, mindenhol más volt, volt, ahol szerettem, volt, ahol nem.

Hosszú évek után / 20 év/ éreztem azt, hogy nem akarom már ezt. Nem akarok ebben a szakmában dolgozni, úgy éreztem kiégtem.  Türelmetlenebb voltam, nem volt annyi mosolyom, nem volt kedvem reggelente dolgozni indulni, persze azért mindig mentem. Úgy éreztem váltanom kell.

Felnőtt képzés keretében eladó-pénztáros végzettséget, kisgyermek gondozó végzettséget, boltvezetői képzettséget szereztem, de nem ez volt az igazi. 7 évvel ezelőtt állami gondozott gyerekekkel foglalkoztam, amikor is egyik ismerősöm egy beszélgetés során említette, hogy a férje egy betegszállító cégnél dolgozik, mint sofőr. A munkája az volt, hogy betegszállító autón vitte a betegeket kórházi osztályokról haza, illetve szakrendelésekre, kontrollra, én pedig örömmel kérdeztem, lehet-e esetleg oda jelentkezni? Persze ismerősöm kinevetett, ez nem NŐNEK való munka. Kicsit elkeseredtem, gondolkodtam, miért. Ám, úgy éreztem jelentkeznem kell.

A betegszállítás nem tartozik az egészségügyi dolgozók-szakdolgozók körébe, ez teljesen más hivatás. Sikerült. Felvettek. 11 pasival kellett dolgoznom, nem bíztak bennem, hiszen ez a munka nem arról szól, hogy csak ülök az autóban, írom az adatlapot, menetlevelet, hanem arról szól inkább, hogy bizony emeletre viszem a betegeket székkel, előfordulnak nagy súlyú betegek, azokat is haza kell vinni. Könnyen megszoktam az új helyen, és néhány hónap után éreztem azt, hogy megtaláltam a helyem. Ez az a munkakör, amit szeretnék, amit örömmel csinálok.

Nem egy kórház, nem egy idősek otthona, ez mozgalmas, sok helyen járok, sok történetet megismerek, itt nem ápolok, itt nem nől a szívemhez a beteg, itt én vagyok az utolsó állomás a kórházi kezelés után, amikor gyógyultan haza vihetem a családhoz az illetőt. Megtaláltam a helyem. Imádom a munkámat, nem sok hölgy, nő vállalja ezt a munkát, mert nehéz fizikai munka. Én mertem vállalni, mertem váltani. Minden nő társamat arra buzdítok, hogy merje azt a munkát vállalni, amit szeretne! Ha lakatos akarnék lenni, akkor hiába vagyok nő, mennék és lakatos lennék. Vagy éppen szobafestő vagy villanyszerelő.

Nem szégyen, én mertem vállalni ezt a nehéz fizikai munkát, merj TE is váltani! Csináld azt, amire vágysz, amit szeretnél! Hidd el, megéri!

Örülök, amikor egy szállítás után a beteg és a hozzátartozó megismer az utcán, amikor én viszem kontrollra, mosolyt ad nekem, köszöni hogy cipeltem, hogy vittem. Nagyon szeretek itt lenni, és eszembe sincs váltani, bármilyen nehéz is ez a munka.

A Ragazze Hősnője pályázat támogatója: Sencor Magyarország, Omorovicza Budapest, Blue Colibri (Connect Konferencia), Játékszín, Női váltó,  Agnes Silka