A Ragazze.hu online női magazinunk megújulásával egyidőben hirdettük meg a Ragazze Hősnője pályázatot. Öt kategóriában (Karrierváltás, Segítségnyújtás, Közösségépítés, Életmódváltás és Kiút a krízisből) vártuk a jelentkezőket. Mély, őszinte, motiváló, sokszor szívszorító történetek érkeztek be lapunkhoz. Az írások azt üzenték, amiért pályázatunkat is elindítottuk: az igazi hősnők köztünk élnek. A személyes, olykor fájdalmas élettörténetek megosztása már önmagában nehéz folyamat, így minden pályázót hatalmas elismerés illet. Az őszinte, inspiráló történetek feldolgozása után szavazott a zsűri a győztes pályázatokról. A döntés nem volt könnyű, hiszen minden pályamunka mögött egy-egy rendkívüli női történet áll.

A Kiút a krízisből kategória egyik pályázója: Rendes Viktória

Alább olvasható pályázata.

Amikor a szerelem börtönné válik

A szerelem, amit elképzeltem, egy tündérmese volt. Huszas éveim elején találkoztam azzal a férfival, akiről azt hittem, hogy ő lesz az igazi. Olyan volt, mintha a világ összes csillaga egyetlen pontba gyűlt volna össze – az ő szemében. Elvarázsolt a figyelmessége, a kedvessége, a közös jövőről szóló álmaink. Minden mozdulata azt sugallta: én vagyok az egyetlen, aki igazán fontos neki.

A valóság lassan, de kegyetlenül bontakozott ki előttem. Először apróságokkal kezdődött: nem festhettem ki a körmöm élénk színűre, nem mehettem fodrászhoz, amikor szerettem volna, le kellett törölnöm a Tiktok oldalamat. Aztán a szabályok egyre szigorodtak. Már nem én döntöttem arról, mikor és kivel beszélgetek. Ha nem vettem fel azonnal a telefont, jöttek a kérdések, a vádak, a gyanúsítgatások. Egy idő után már előre féltem, ha láttam, hogy hív. A barátaim szép lassan eltűntek az életemből – nem mintha ők mentek volna el, inkább én zártam be előttük az ajtót. Mert ő ezt akarta. És a legrosszabb az volt, hogy én ezt természetesnek kezdtem venni.

Megtanultam mérlegelni minden szavam. Vigyáznom kellett, mit mondok, mert ha rosszul fogalmazok, abból vita lesz. Ha mosolyogtam egy férfi ismerősömre, az flört volt. Ha túl csendes voltam, az titkolózás. Egy idő után már magam sem tudtam, ki vagyok. A világ egyre szűkebb lett körülöttem, és én nem mertem senkinek elmondani, mi történik. Hiszen ő mindig azt mondta: „Senki másnak nem fogsz kelleni. Velem megfogtad az Isten lábát, jobb ha ezt tudatosítod magadban.” És én elhittem.

Idővel rá kellett jönnöm, hogy ez nála egy visszatérő minta: mindig talált valamit, amivel hibáztathatott. Olyan szavakat adott a számba, amelyeket soha nem mondtam ki, majd ezekből a kitalált sérelmekből vitákat generált. Nem az számított, hogy mi az igazság – csak az, hogy mindig legyen miért ellenem fordulnia. Minden lépésem gyanús volt, minden mozdulatom kérdéseket szült. Egy idő után már saját magamat is figyelni kezdtem, nehogy véletlenül „rosszat” tegyek.

Aztán észrevettem, hogy valami változik. Egyre több ismeretlen nő tűnt fel a közösségi oldalain. Ha rákérdeztem, mindig volt egy hihetőnek tűnő magyarázata. „Csak egy régi ismerős.” „Csak véletlen követett vissza.” A kételyeimet nevetségesnek tartotta, és ha valami nem stimmelt, mindig rám hárította a felelősséget. „Ne legyél már ennyire paranoiás!” Apróságokban is hazudott – még az autója évjáratáról is –, és amikor lebukott, úgy csavarta a helyzetet, hogy végül én érezzem magam rosszul miatta.

Végül elérkezett a pillanat, amikor már nem tudtam tovább csukott szemmel élni. Egy közös nyaralásunk alatt észrevettem, hogy más lett. Megszállottan fotózgatta magát, kérte, hogy készítsek róla képeket. Mintha valaki másnak akarná megmutatni magát. Gyanús lett. Az a belső, figyelmeztető érzés egyre erősebben égett bennem. És amikor végül belenéztem a telefonjába, ott volt minden válasz: már volt valaki más. De még ekkor sem tudtam elhagyni. A bizonyítékok egyértelműek voltak, a fájdalom a csontjaimig hatolt, de valahogy még mindig kapaszkodtam belé. Aztán a nyaralás után 1 héttel ő volt az, aki végül véget vetett mindennek. És talán ez volt a legnagyobb ajándék, amit valaha adott nekem.

Aznap este összepakoltam a holmimat. Láttam rajta, hogy izgatott. Mintha alig várta volna, hogy végre eltűnjek. Talán már akkor este az új nő aludt mellette. Ki tudja? Néhány nappal később kaptam egy értesítést a booking.com-ról: két fős szállásfoglalás. Akkor már minden világossá vált. Gratuláltam neki. Ő persze mindent tagadott. Még ekkor is hazudott. Nem én voltam a hibás. Nem én voltam a rossz. És legfőképpen: nem ő volt az egyetlen férfi a világon.

A felismerés lassan érkezett, de amikor végre megérkezett, mindent megváltoztatott. Lépésről lépésre kezdtem visszaszerezni önmagamat. Először csak apró dolgokkal: újra felvettem a kapcsolatot a barátaimmal, elmentem velük kávézni, nevettem, anélkül, hogy attól féltem volna, valaki számonkér érte. Aztán újra a családom felé fordultam. A nővéremmel és a sógorommal közös programokat szerveztünk, és élveztem, hogy újra szabadon dönthetek arról, kivel töltöm az időmet. A következő lépés az volt, hogy elkezdtem visszahozni az életembe azokat a dolgokat, amiket ő elvett tőlem. Feltettem egy rúzst. Kifestettem a szempilláimat. Magas sarkút húztam. Parfümöt fújtam magamra. Nem azért, hogy másnak tetsszek, hanem mert újra akartam érezni magamban azt a nőt, akit ő elnyomott. Azt a nőt, aki valaha voltam, és akinek soha nem lett volna szabad eltűnnie.

Újraindítottam a TikTok-oldalamat. Újra nevettem a kamerába, újra megmutattam magam a világnak – és ezúttal nem rejtőztem el senki elől. Egy normális kapcsolatban ezek a dolgok nem tiltottak. Egy normális kapcsolatban nem kell félned attól, hogy önmagad vagy. A gyógyulás nem egyik napról a másikra történt. Voltak napok, amikor erősnek éreztem magam, és voltak napok, amikor újra elbizonytalanodtam. De minden egyes nappal egyre jobban megértettem: nem kell senkinek bizonyítanom az értékemet. Nem kell senkinek a jóváhagyása ahhoz, hogy boldog legyek.

Ha most olvasod ezt, és úgy érzed, hogy a saját történeted egy részét látod benne, kérlek, ne várj a csodára. A nárcisztikus emberek nem változnak meg, és a boldogságod nem más kezében van, hanem a sajátodban. Merj kilépni! Merj önmagad lenni! Az életed nem arról szól, hogy valaki más árnyékában élj, hanem arról, hogy ragyogj – úgy, ahogyan mindig is kellett volna.

A Ragazze Hősnője pályázat támogatója: Sencor Magyarország, Omorovicza Budapest, Blue Colibri (Connect Konferencia), Játékszín, Női váltó,  Agnes Silka