Képzeld el, hogy elindítasz egy sorozatot egy borongós péntek délután, és mire a nap lenyugszik – vagy épp újra felkel –, már a stáblistákat is kívülről fújod. Ismerős? Az sem kizárt, hogy szünet nélkül görgeted az Instát, közben nem eszel, nem iszol, és még a futárral sem nyitottál ajtót. Nem lustaság, nem figyelmetlenség – ez lehet hiperfixáció.

A kifejezés egyre gyakrabban tűnik fel a közösségi médiában és a mentális egészséggel foglalkozó fórumokon. De mit is jelent valójában, és mikor érdemes vele komolyabban foglalkozni?

Több, mint egyszerű érdeklődés

A hiperfixáció nem pusztán azt jelenti, hogy érdekel valami. Inkább úgy képzeld el, mint egy szűk, intenzív reflektorfényt, amely egyetlen témára irányul – minden más háttérbe szorul. Dr. Julie Landry klinikai pszichológus szerint a hiperfixációt extrém összpontosítás jellemzi: az érintett személy órákig, napokig képes ugyanazzal a dologgal foglalkozni, miközben szinte teljesen kizárja a külvilágot.

Sokan újra és újra meghallgatnak egy albumot, újranézik ugyanazt a sorozatot, vagy órákat töltenek el egy hobbi, egy történelmi korszak, egy fantasy világ vagy akár egyetlen recept tökéletesítésével. Ez önmagában nem probléma – sőt, sok esetben kifejezetten kreatív és produktív energiákat szabadít fel.

Azonban ha a hiperfixáció miatt elmaradnak az étkezések, hanyagoljuk a barátainkat, vagy nem tudjuk elvégezni a napi feladatainkat, érdemes megállni egy pillanatra és újraértékelni az arányokat.

A hiperfixáció kinek ismerős?

Bár elméletileg bárkivel előfordulhat, a szakértők szerint a hiperfixáció különösen gyakori az ADHD-val, autizmussal vagy szorongásos zavarokkal élőknél. Az ADHD-s embereknél paradox módon jelentkezhet: bár általában könnyen elterelődik a figyelmük, egyes tevékenységek mégis teljesen magukkal ragadhatják őket. Az autizmussal élőknél pedig gyakran mély, szinte enciklopédikus tudás társul egy-egy érdeklődési területhez.

Ez a fajta elmélyülés akár pozitív is lehet – több pszichológus is úgy véli, hogy a hiperfixáció képes flow-állapotot előidézni, azaz olyan mély koncentrációt, amely során az ember szinte eggyé válik a tevékenységgel. Ez inspiráló, sőt karriert is építhetünk rá: sokan éppen így válnak egy-egy terület szakértőivé.

Amikor a szenvedély elhomályosítja az egyensúlyt

A kihívások akkor jelennek meg, amikor a hiperfixáció miatt felborul az élet természetes egyensúlya. Gyerekeknél ez jelentheti az iskolai teljesítmény romlását, felnőtteknél pedig akár a párkapcsolatok megromlását is. Gyakori például, hogy valaki annyira elmerül a kertészkedésben, a videojátékokban vagy a horgolásban, hogy nehezére esik másról beszélni vagy egyszerűen figyelmet fordítani a környezetére.

Ez nem rosszindulat vagy önzés kérdése – egyszerűen annyira erősen stimulálja az agyat az adott tevékenység, hogy más dolgok kevésbé fontosnak, vagy egyenesen elhanyagolhatónak tűnnek.

Hogyan lehet a hiperfixációt  egészséges keretek között tartani?

A hiperfixáció nem betegség, és nem is valami, amit „ki kellene irtani”. A kulcs inkább az, hogy megtanuljuk együtt élni vele. Az időkeretek kijelölése például hatékony segítség lehet: ha tudjuk, hogy egy adott dolog hajlamos magával rántani minket, tudatosan szabjunk időhatárt a vele töltött időnek. Ha kell, használjunk időzítőt, vagy kérjünk meg valakit, hogy emlékeztessen minket a szünetre.

Ha szülőként tapasztaljuk, hogy gyermekünk hiperfixál valamire – például órákig Minecraftozik –, próbáljuk ezt az érdeklődést irányítani, kibővíteni. Lehet, hogy éppen ebből születik meg későbbi hivatása, legyen szó építészetről vagy programozásról.

Felnőttként is érdemes tudatosítani magunkban, mikor billen át az egészséges érdeklődés túlzott figyelembe. Néha csak annyi kell, hogy kilépjünk a nyúlüregből: egy séta, egy baráti beszélgetés vagy egy másik hobbira való átváltás újra segíthet visszanyerni a perspektívát.

Szenvedély vagy menekülés?

Az egyik legfontosabb kérdés, amit érdemes feltennünk magunknak: azért merülünk el ennyire valamiben, mert őszintén örömöt találunk benne – vagy mert valami elől menekülünk? A hiperfixáció egyfajta menedék is lehet a világ zajai elől, különösen stresszes vagy kaotikus időszakokban. Ez önmagában még mindig nem probléma – de akkor válik azzá, ha más életterületeink rovására megy.

Ha úgy érezzük, hogy már nem mi irányítjuk az érdeklődésünket, hanem az irányít minket, érdemes lehet szakemberrel beszélgetni erről. Nem azért, hogy „megjavítsanak” minket – hanem hogy együtt megtaláljuk a módját annak, hogyan tudjuk a szenvedélyünket táplálni úgy, hogy közben ne veszítsük szem elől saját magunkat és azokat, akik fontosak számunkra.

A hiperfixáció tehát lehet inspiráció, erőforrás, kreatív energia – vagy csapda is. Ahogy sok minden más az életben, ez is egyensúly kérdése. És talán pont ebben rejlik a női intuíció egyik legnagyobb ereje. Vagyis felismerni, mikor érdemes hagyni, hogy a szívünk vezessen – és mikor ideje egy kicsit hátralépni.