105 kilót fogyott szívrohama után, másképp ma már nem élne

A fiatal New York-i férfi, Andrew Goldblatt első látásra átlagos fiatalember. Sportos, jóképű... valaha azonban 245 kiló volt, és mozogni se tudott.

Andrew csupán 15 éves volt, amikor elveszítette édesapját, aki a legjobb barátja, fő támogatója és legnagyobb lelki támasza is volt egyben. Apja egyszer csak összeesett, és hiába érkeztek időben a mentősök, már nem lehetett segíteni rajta. "Ez volt a legbrutálisabb dolog, ami valaha történt velem" - mondja Andrew a Truly inspiráló kisfilmjében, amelyben a nagy fogyás történetét meséli el.

Andrew ekkor az evésbe menekült, semmihez sem volt kedve egész nap: csak feküdt az ágyban, és zabált, zabált, miközben meredt maga elé. Még tinédzser volt, amikor már 245 kilót nyomott, és képtelen volt autóba ülni. Amikor egyszer  a szobájában ült, váratlanul szívrohamot kapott: a mentők azonban alig tudták kivinni az ajtón, hiszen háromszor akkora volt, mint egy átlagos páciens.

Ez volt az a pont, amikor Andrew megértette: ha nem változtat, még a 20-as éveiben meg fog halni. Egy szomszédja segítségével, aki személyi edző volt, megkezdődött tehát a nagy életmódváltás, aminek a végén a jóképű fiatal férfi több mint 105 kilótól szabadult meg, és a zsírt izommá transzformálta.

"Ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhet. Csak el kell kezdeni, ha kell, apró lépésekben. Most" - zárja inspiráló történetét. 

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!