Aki szorong, az a legtöbbször tisztában van azzal, hogy nincs racionális alapja a félelmének, a teste félelemjelzései fölött azonban ettől még nincs uralma.
A szorongásos zavarok a lakosság mintegy 20-25 százalékát érintik életünk során. Ha a környezetedben valaki ezzel a problémával küzd, az alábbi foghegyről odavetett mondatokat mindenképpen kerüld… 1. „Először is, nyugodj meg.” Ha valaki szorongással küzd, és konkrétan épp egy pánikroham határán áll, látszólag könnyű dolog leinteni, hogy nyugodjon le. A valóságban ez persze nem teljesen így működik: ha képes volna rá, nem tartana itt. Ha nem éltél már át magad is pánikrohamot, nem érted, hogy ilyenkor az ember képtelen uralkodni a teste jelzésein: remeg, reszket, leizzad, ájulás közeli állapotba kerül, hányingerrel küzd, szédül… anélkül, hogy racionális oka volna rá. Fontos, hogy megértsd, hogy senki sem szándékosan szorong: ha tehetné, már rég megnyugodott volna. Sokkal hasznosabb, ha egyszerűen kivársz: biztosítod a másikat arról, hogy mellette állsz, segíted, ahogy tudod, és nem sürgeted, hogy fejezze be a „hisztit”, hiszen nem hisztiről van szó. 2. „Kipróbáltad már a [testmozgást, meditációt, a szénhidrátok elhagyását stb]?” Természetes, hogy mindenki a lehető legjobb indulattal áll elő a fenti ötletek valamelyikével. Az is elképzelhető, hogy az ő problémáját épp ez módszer oldotta meg. Ez viszont nem jelenti azt, hogy minden szorongással küzdő ember számára ez lesz a legtökéletesebb alternatíva. Sokan nem állnak meg itt, hanem győzködni kezdik a másikat, hogy ha a cigit letenné, a pánikrohamok egy csapásra elmúlnának. Épp elég nehéz egy súlyos problémával szembenézni, nincs szükség külön térítőre is, aki tudja, mi volna a helyes. Mindenki a saját ügyében kompetens, és amíg nem kér tőled tanácsot, illetve nem biztat, hogy oszd meg vele a saját történetedet, tartsd ezt tiszteletben. Ha úgy érzi, hogy egy módszer a segítségére lesz, garantáltan mindent megtesz, hogy kipróbálhassa. 3. „Miért akarsz mindent te irányítani minden percben?” A szorongással küzdő páciensek fő problémája az, hogy nem tudnak önfeledten szórakozni, mert állandóan ott a kiszámíthatatlanság, a tervezetlenség, a kontrollvesztettség esélye. Persze a szorongásos beteg is szeretne önfeledten bulizni, de közben attól retteg, hogyan fog hazajutni – sokszor ezért eleve el sem indul. A szorongás a legtöbbször azzal az érzéssel jár, hogy kicsúsztak a kezünkből a dolgok, s ezért az ember ilyenkor mindent megtesz, hogy a kontrollt visszaszerezze. Olyasmit is, ami a külvilág számára furcsának, bizarrnak, irracionálisnak tűnik. 4. „De hát ez egy teljesen irracionális félelem.” Igen, a szorongással küzdő páciens ezzel maximálisan tisztában van. Mégsem tud mit tenni, attól még szorongani fog, és aligha tud mit tenni ellene. A szorongás egyik legijesztőbb aspektusa talán az, hogy a páciens tudja, hogy józanésszel nézve butaság az, amitől fél, mégsem képest megálljt parancsolni az érzésnek. Van, hogy egy egészen hétköznap dolog egy régi, gyerekkori traumát ébreszt fel, amitől órákig képtelen szabadulni a páciens, holott tudja, hogy nincs értelme „belelovalni magát” – megint egy gyakori vád – a problémába. 5. „Én is szoktam szorongani… például múltkor néztem a krimit, és teljesen kivoltam.” A szorongásos betegség teljesen más, mint amikor az ember néha izgul, ideges, pláne egy konkrét ok – egy ijesztő tévéműsor, egy állásinterjú vagy egy közlekedési dugó – miatt. A szorongásos zavar esetén ez a rossz érzés gyakran minden ok nélkül jelentkezik, és rendszeresen megnehezíti az ember mindennapi életét. Ha a saját pillanatnyi stresszes helyzetet megoldását a szorongásos betegséghez hasonlítod, lekicsinyled a szeretted problémáját, mintha ő nem volna elég kompetens ahhoz, hogy megoldja a problémát. Fogadd el, hogy egy mentális zavarról van szó, és légy türelmes: csak ez segíthet a másiknak a nehéz időszak átvészelésében és abban, hogy szakember segítségét kérje. Nyitókép: https://pixabay.com/users/geralt-9301/ .