70 kilót fogyót és hat éve tartja a súlyát: ez a titka

Desiree Hunt 2012-ben érte el élete mélypontját, amikor 125 kilósan már nem tudta, mit kezdjen magával, és mély depresszióval küzdött.

Desiree sokáig hazudott magának, hogy nem eszik sokat, de valójában habzsolt, hihetetlen anyagokat vett magához, napi 8000-10000 kalória tűnt el a gyomrában, főként szénhidrátok és cukrok. A gyerekei születése után azt mondta, kell az energia, hogy életben tartsa őket és kibírja az énidő hiányát, így egy ponton túl még többet evett,

125 kilósan már tudta, hogy nagy a baj, és muszáj volna fogynia, de ekkor még semmit nem tudott tenni a helyzete ellen. A jojódiéta volt az élete része, hiszen zömében koplalással próbált meg eredményeket elérni. Hiába adott le pár kilót, pillanatok alatt visszahízta. Sokáig tartott, míg megértette, hogy a tartós fogyókúra az életmódváltás a valóságban: vagyis eszik mindent, semmit nem von meg magától, de tartja a mértéket.

Az anyuka életmódváltása olyan jól sikerült, hogy hat éve tartja a súlyát, és azóta dietetikusként másoknak is ad életmódtanácsokat.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!