A fájdalom helye árulkodik a munkádról

Ha nem kompenzáljuk sporttal a munkánkból adódó mozgásszervi problémákat, akkor a gyógytornász szinte már ránézésre tudja, hogy ülve vagy állva dolgozunk-e.

Nincs két egyforma gerinc és egyáltalán nem mindegy, milyen terhelések tesszük ki testrészeinket. Azzal, hogy nem terheljük az egyiket, legalább akkora gondot okozhatunk, mint a túlterheléssel. Az ülő, álló és aszimmetrikus mozgással járó munkák különböző hatással vannak a testünkre és a tartásunkra. Sajnos minden foglalkozásnak vannak ártalmai, de ezeket egyrészt meg is lehet előzni, másrészt, ha korán felismerjük a problémát, akkor tornával ellensúlyozni is lehet a tüneteket - mondja Farkas Ildikó, a Duna Medical Center gyógytornásza. A kőművesek, rakodók leggyakoribb panasza a derékfájás, ez általában is elmondható a fizikai munkát végzőkről.

A sok emelés miatt a csípő, a térdízületek és a vállak 

táján is jelentkezhet probléma. A kórházi ápolók szintén sokat emelgetnek és hajolnak, a munkahelyi stressz miatt pedig gyakori az egész testre kiható izomfeszülés, amitől könnyen befeszül a nyak és a váll. Az egészségügyi dolgozók a tanulmányaik során kellő felkészítést kapnak a páciensek helyes technikával történő mobilizálására, azonban a váratlan helyzetekre, mint például a túlsúlyos beteg mozgatása, segítség hiánya, ez nem terjed ki, így sajnos gyakoriak a sérülések. A gyógytornász fizikai munkát végzőknek az ergonómiai tanácsadás után általában egész testet átmozgató tornát javasol, ami a gerincre és végtagokra koncentrál.

Az irodai dolgozók általános problémája az úgynevezett előre helyezett fejtartás, amely a nyak és a váll, illetve a karok túlterheléséhez vezet, de a gerinc alsó részénél is okoz problémákat. A hivatásos sofőrökre is igazak a fentiek, hiszen a mozgásszegény életmód az ő esetükben is hasonló problémákat hoz magával. Ha valaki sokat ül, akkor dinamikus, az egész testet átmozgató, keringésjavító mozgásformákat javasol a gyógytornász. Megelőzésként segítséget nyújthat egy ergonómiai tanácsadás, amelynek során elsajátíthatják a helyes testtartást ülés közben és különböző otthoni gyakorlatokat is megtanulhatnak, amelyek

ellensúlyozzák a napközben kialakult problémákat.

Ha valaki sokat áll munka közben, akkor előbb-utóbb gerincpanaszok jelentkezhetnek, de gyakoriak ilyenkor a csípő, térd és láb ízületeinek fájdalma és a kopásos problémák is. Hasznos lehet számukra a szakember által vezetett gerinctorna, de sokat segíthetnek az egész testet átmozgató foglalkozások is.

Édesanyák számára is sok jó tanáccsal szolgál a gyógytornász, hiszen a gyermek születése utáni első évben a nyak- és vállproblémák őket is érintik. Szülés előtt érdemes ezért ellátogatni kismama tornára is, ahol nem csak megváltozott testet mozgatják át, hanem a helyes emelési technikákat is megmutatják, ezzel megelőzve a későbbi sérüléseket. Későbbiekben pedig élmény lehet a baba-mama torna is, ahol az édesanya erősödhet, és a gyermek is jól érezheti magát. 

Mikor menjünk gyógytornászhoz?

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy milyen mozgásformát válasszunk vagy már kialakult mozgásszervi panaszunk van, mindenképpen forduljunk szakemberhez, aki mozgásvizsgálatot végez, és feltárja a problémákat. Az eredmények alapján kezelési tervet készít, amelyet az állapotváltozás alapján alakít át. Egy gyógytornász számtalan technikát ismer és alkalmaz fájdalom csillapítására, az ízületek keringésének javítására, a mozgáspálya növelésére, az izmok nyújtására és erősítésére.

Sajnos gyakori, hogy  túl későn fordulunk szakemberhez. Minél tovább halogatjuk a kezelést, annál hosszabb lesz a gyógyulás is. A regenerációt nem lehet siettetni. Egy elhanyagolt vállprobléma teljes megoldása például egy évet is igénybe vehet, ám ha korán felfigyelünk rá, akkor pár kezelés is elég lehet megoldásához.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!