Egyes szakemberek szerint a krónikus fáradtság nem egy létező állapot, de ez az álláspont most megdőlni látszik.
A krónikus fáradtság rendszerint a 20-as, 30-as években, illetve a 40-es évek elején jelenik meg, és egy időben juppiláznak is becézték, mivel főként a fiatal üzletemberek körében gyakori jelenség. Sokak szerint a juppiláz egyszerű lustaság, amikor is az ifjú üzletembernek semmi kedve nincs dolgozni, ennél azonban komplexebb a helyzet. Sokan állítják, hogy a krónikus fáradtság olyasmi, ami csak a fejünkben van jelen, és elég a hozzáálláson változtatni. Egy friss kutatás szerint ugyanakkor létező állapotról van szó, amely egészen konkrét módon befolyásolja a vérképet, ilyesformán egyszerűen kimutatható akkor is, ha a vérkép egyébként rendben van, semmilyen hiány nem utal a normálistól eltérő állapotra. Érdekes módon azok a változások, amelyek ilyenkor a szervezetben végbemennek, a leginkább a téli álmot alvó állatok testének változásaihoz hasonlíthatók. Fontos felfedezés ez, hiszen a krónikus fáradtság több százezer ember életét keseríti meg világszerte. Azzal, hogy a betegség a vérből kimutatható, vélhetően a kezelés is egyszerűbbé válik. A San Diego-i központú Kaliforniai Egyetem munkatársai 45 KF-gal küzdő és 39 ember vérmintáit elemezték, és megállapították, hogy ennek segítségével 90 százalékos biztonsággal megállapítható volt, hogy ki küzd a problémával. Nyitókép: https://pixabay.com/hu/users/kellepics-4893063/