A legritkább Kék Holdat nézhetjük hamarosan

Száz éve nem láthattunk ilyet.

A „Kék Hold” szókapcsolathoz általában az egy hónap leforgása alatt bekövetkező két teliholdat szoktuk társítani. A május 18-ai esemény viszont más szempontból ígérkezik egyedülállónak: most szó sincs erről, és nagyjából száz éve volt példa hasonlóra.  

2019-ben ugyanis a nap-éj-egyenlőség március 20-án állt be, pár órával a telihold felkelése után. Ezért március 21-től számítjuk a csillagászati tavasz kezdetét, melyhez a húsvét időpontja is igazodik: a tavasz első teliholdja utáni vasárnap ünnepli a keresztény világ Krisztus feltámadását. Idén ez a szépséges pink hold április 19-ére esett, és most ismét csurig kerekedik hűséges égi kísérőnk.

Kék Hold jön

de most nem egy hónap végi, második teliholdról van szó – valóban ez a szín fog dominálni a rücskös felszínű égitesten. 1943 júliusában említették már ezt a Kék Holdat, méghozzá a Sky & Telescope magazin hasábjain. A fogalom maga pedig a hat évvel korábbi Maine Farmers' Almanac nevű kiadványból származik. Van olyan naptári év, mikor nem csak 12 telihold jön össze, hanem 13 is bekövetkezik. A szerencsétlennek tartott utóbbi szám az egyházi ünnepekre is árnyékot vetett, a régiek szerint.

Nem csak ez az elavult nézőpont, de a jelenség definíciója is megváltozott azóta, és sajnos a bolygónk légköre sem ugyanaz már. Ha a kelő holdra tekintve kék színre vágynánk, akkor csak reménykedhetünk, hátha bejön a várakozásunk. Sajnos a levegőbe engedett káros anyagok jócskán módosítottak az évtizedek alatt az atmoszféra összetételén is. via GIPHY A vulkáni hamuról és a szélvészként terjedő erdőtüzek égéstermékeiről nem is beszélve. Viszont a CFC-gázok tilalma valamit javított már az ózonpajzs helyzetén, és mostanában nagyobb természeti katasztrófa sem történt - így van némi esély a szép látványra. A következő Kék Hold 2020 október 31-én, pont halloweenkor érkezik, aztán pedig 2024 augusztus 19-éig kell várni, tájékoztat a Space.com. Magyarországon 19:45-től érdemes a tekintetünkkel a keleti horizontot kémlelni. via GIPHY

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!