Ebédelj fűszeres harcsasteaket salátaágyon!

Készítheted vacsorának, de könnyű ebédnek is!

A harcsa filéhez remekül passzol a paprikás fűszerezés, a citromhéj pedig

igazán üdévé teszi ezt az ételt

- íme az Ízes Élet receptje!

Steak elkészítése:

A fokhagyma granulátumot, a fűszerpaprikát és a cayenne-borsot összekeverjük. Hozzáöntünk 2-3 evőkanál olívaolajat (sűrű, krémes állagot kell kapnunk), majd belereszelünk egy kevés citromhéjat. Félretesszük. Párhuzamosan elkészítjük a salátát is. A salátakeveréket keverőtálba szórjuk, hozzáadjuk a felkarikázott újhagymát, a felezett koktélparadicsomot és a felkockázott uborkát. Megsózzuk, hozzáöntjük az extra szűz olívaolajat és a balzsamecetet, összeforgatjuk. Tálalásig hűtőbe tesszük.

A toastkenyereket lehéjazzuk, felkockázzuk.

Serpenyőben, egy kevés felhevített olajon ropogósra sütjük. Félretesszük hűlni. A harcsaszeleteket sózzuk, borsozzuk. Beleöntjük a serpenyőbe a maradék olajat. Sütni kezdjük a halat, közben megkenjük a fűszeres olajjal. Forgatva átsütjük, közben folyamatosan kenegetjük, hogy minden oldalt érjen az olaj.

A salátát összeforgatjuk a ropogós kenyérkockákkal, majd elosztjuk 4 mélyebb tányérban. Mindegyik tetejére 1-1 frissen sült harcsaszeletet helyezünk.

Hozzávalók (4 személyre):

1 evőkanál fokhagyma granulátum

1 teáskanál édes-nemes fűszerpaprika

1 kávéskanál Cayenne-bors

pár reszelés biocitromhéj

kb. 4-5 evőkanál olívaolaj (a fűszeres olajhoz és a sütéshez)

10 dkg tetszőleges salátakeverék

5 szál újhagyma fehér része

15 dkg koktélparadicsom

fél kígyóuborka

4 evőkanál extra szűz olívaolaj

2 evőkanál balzsamecet

4 szelet teljes kiőrlésű toastkenyér

80 dkg afrikai harcsa (filé, 4 szeletre vágva)

őrölt fekete bors

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!