Egy 12 éves fiú zseniális horgolásai menthetik meg a világot?

Az egykori etióp árva jó célra gyűjt pénzt kézimunkáival.

Jonah Larson bámulatosan tud kötni: a 12 éves srác nem ám a fióknak dolgozik, hanem üzen a nagyvilágnak, illetve jótékonykodik is a bevételeiből.

Kelet-afrikai árvagyerek volt, aki rájött, hogy adni nagyon jó: jelenleg a Roots Ethiopia számára gyűjt.

Már könyvtárat és tudományos labort is tudtunk építeni a diákoknak ott, ahonnan én is származom. És ebben a ti adományaitok is segítettek!

mondja az ötéves kora óta horgoló wisconsini Larson. Plédek és amigurumi figurák ugyanúgy kerültek ki a kezei közül, mint sálak, illetve üzenetet hordozó textilek:

Maradj otthon. Black Lives Matter.

állnak a színes szöveteken a sokat jelentő szavak.

Élvezem a horgolást. Több társam specializálódott már valami tárgyra, főleg kalapot vagy szőnyeget készítenek. Én szeretek új mintákat is kipróbálni, például ágytakarókat készíteni.

Már két könyvet is kiadott a tehetséges tini, tele mintákkal - a második címe Giving Back Crochet. 

A bevételek ez esetben is jótékony célra mennek, teszi hozzá a Mymodernmet.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!