Elmarad idén az Állatkertek éjszakája

Járványvédelmi elővigyázatosság miatt marad el idén az Állatkertek éjszakája a Fővárosi Állat- és Növénykertben

"Bár az intézmény nagyon szerette volna idén is megszervezni ezt a különleges estét, az összes szempontot mérlegelve arra jutottak, hogy a koronavírus járvány veszélye miatt az a felelős döntés, ha a városligeti intézményben ezúttal elmarad az Állatkertek éjszakája" - olvasható a közleményben. Az állatkertek éjszakája idején néhány óra leforgása alatt akár

több ezren is felkeresik a fővárosi intézményt.

Az intézmény vezetése szerint a járványvédelmi szempontból indokolt elővigyázatosság csak olyan mértékű korlátozások mellett volna lehetséges, amelyek már értelmetlenné tennék a legtöbb programot, ezért született a döntés - olvasható a közleményben.

Azoknak, akik szívesen részt vettek volna

az Állatkertek éjszakája programjain, a nappali látogatást javasolják, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt időszakban különösen sok kisállat, kölyök és fióka jött világra az állatkertben. Azoknak pedig, akik kifejezetten az állatkerti kulisszatitkok iránt érdeklődnek, az Állatkerti Alapítvány által 25-30 fős minicsoportoknak szervezett, exkluzív esti sétákra hívják fel a figyelmét. Az elmúlt nyolc esztendőben minden alkalommal megrendezték az eseményt Budapesten.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!