Ennyi mindenre jó a pizzatészta!

A klasszikus pizzán kívül sok egyéb finomságot is készíthetünk a pizzatésztából.

„Végy egy adag pizzatésztát” – akár így is kezdhetnénk, hiszen az alábbi ötletek mindegyike ezzel a könnyen összeállítható, ráadásul egyáltalán nem költséges tésztafélével indít. Lássuk, mi minden sülhet ki belőle, persze a pizza mellett

Alaprecept:

50 dkg kenyérliszt 

1 tasak instant élesztő (vagy fél kocka friss, a langyos vízből 1 dl-rel és egy kávéskanál cukorral felfuttatva)

1 púpozott teáskanál só 

4-6 evőkanál olívaolaj 

kb. 3 dl langyos víz 

A lisztben elkeverjük az instant vagy a felfuttatott élesztőt, hozzáadjuk a sót és az olívaolajat. Gyúrni kezdjük, közben apránként hozzácsorgatjuk a vizet. Összegyúrjuk, megdagasztjuk, szép, sima felszínű, rugalmas tésztát kell kapnunk. 

Letakarjuk, és meleg helyen a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk, és már indulhat is a formázás. A formázott tészta még 15 percet kel, mielőtt a sütőbe kerül. 

Csiga 

A tésztát 4-5 mm vékony téglalappá nyújtjuk, majd megkenjük a töltelékkel. Ez lehet a pizzához használt fokhagymás-zöldfűszeres paradicsomszósz (készítsük egy kicsit sűrűbbre), zöld vagy piros pesztó, de akár sós-fokhagymás tejföl is. Aztán jöhet a szórás: kukorica, felcsíkozott sonka, szalámi, vagy például a tejfölös alaphoz szuper a megpirított baconkocka. Megszórjuk sajttal is, feltekerjük, majd kb. 2 cm széles darabokra vágjuk. A csigákat az oldalukra fordítva sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük, jöhet még jó sok sajt a tetejükre, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-22 perc alatt készre sütjük. 

 
Csavart rúd

A csigához hasonlóan kinyújtott tészta egyik felét megkenjük sűrűbb töltelékkel. Ráhajtjuk a másik oldalt, majd késsel vagy pizzavágóval felcsíkozzuk a tésztát. Az így kapott rudakatnéhányszor megcsavarjuk, és 200-210 °C-ra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. 

Grissini

Ez a recept akár a maradék pizzatészta felhasználására is tökéletes. A tésztából egészen vékony, hosszú rudakat sodrunk (ha vékony rudakat készítünk, ropogós lesz az eredmény, kicsit vastagabb darabokból kívül ropogós, belül puha grissiniket kapunk). Megsüthetjük így, de például átkenhetjük fokhagymás olívaolajjal is. A tésztába gyúrhatunk köménymagot. 220-230 °C-on pár perc alatt készre sülnek, a sütőlemezen hagyjuk kihűlni. 

További receptekért olvass tovább itt!

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!