Ez a nő nemi szerv nélkül született, de most végre neki is van

Jyoti Gambill-Read interszexuálisként született, nemi szervek nélkül. Az orvostudomány szerencsére képes segíteni rajta.

Az interszexuálisokat régebben hermafroditáknak hívták, és igen sok típus létezik a spektrumon belül. Vannak, akiknek kétféle - férfi és női - nemi szerveik is vannak, pl. péniszük és petefészkük, míg másoknak a nemi szerveik rendben vannak, de nőként férfihormonokat termelnek főként vagy nőként a férfihormon-vonal a domináns. Jyoti egyike azoknak, akik teljesen nemi szerv nélkül születtek.

Korábban bevett gyakorlat volt, hogy az interszex babákat a szülők kívánságának megfelelően műtötték meg, de ma már megvárják a 18 éves kort, hogy az érintett maga dönthessen arról, mit is szeretne. Jyoti esetében ez nem volt kérdés: ő mindig is nőnek érezte magát, így vaginára vágyik.  A szakember a lelkére kötötte, hogy saját maga miatt akarjuk hüvelyt, ne pedig azért, hogy így fogadja csak el őt egy potenciális társ.

A fiatal lány egy 4 órásra tervezett, de 8 órásra nyúló műtét keretében kapta meg az új nemi szervet. A fájdalom ellenére kimondottan örült a vérzésnek, hiszen soha nem menstruálhatott, és így legalább ennek illúzióját megkapta. Ezzel együtt persze hosszú felépülés vár még rá.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!