Ez az, amit megpróbálsz elrejteni a világ elől

A csillagjegyed alapján.

Kos

A kicsinyesség, pitiség az, amit a Kos rejteget, hiszen sokszor hihetetlenül smucig tud lenni.

Bika

Nagyon ragaszkodó, sokszor túlzottan is, ezért úgy csinál, mintha nem is lenne az...

Ikrek

Megpróbálja elrejteni az önzését, sőt: viccet csinál önző megnyilvánulásaiból.

Rák

A hirtelen hangulatingadozások azok, amikkel a Rák küzd, ezért ha jó benyomást akar tenni, ezeket leplezi minden erejével.

Oroszlán

Makacssága az, amit elrejtene, hiszen épp emiatt veszít abból az imázsából, hogy ő amúgy nagyvonalú ember. 

Szűz

A Szűz nagyon válogatós, sokan sznobnak tartják, éppen ezért ha valamit rejteget, akkor az ez.

Mérleg

Hiányzik belőle a környezetvédelem iránti elkötelezettség, ezért aztán a legtöbbször ennek ellenkezőjét igyekszik bizonyítani valahogy...

Skorpió

Megpróbálja elrejteni rendetlenségét, ez azonban csak kevés sikerrel jön össze...

Nyilas

A Nyilasban óriási a birtoklási vágy,  amit persze nem akar túlzottan egyértelművé tenni.

Bak

Megpróbálja elrejteni a sebezhetőségét, hiszen sokkal érzékenyebb, mint ahogy azt mutatja.

Vízöntő

A lustaság az, amit leplezni próbál, és sokszor igen szorgos méhecskének is képes mutatni magát, ha arra van épp szükség.

Halak

Megpróbálja elrejteni ügyetlenségét, igazi kétbalkéz tud lenni ugyanis.

Nyitókép: https://pixabay.com/hu/users/quique-26305/

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!