2019.12.05. Italiano
Az áfonyaszósz vagy az áfonyalé rendszeres fogyasztása hatásos védelmet nyújt a húgyúti fertőzések ellen.
A Worcesteri Politechnikai Intézet (WPI) kutatói által végzett új tanulmány azt vizsgálta, hogy az áfonyából készült kivonat kondenzált, tabletta formában ugyanolyan hatásos lehet-e a fertőzések megelőzésében, mint az áfonyaszósz, vagy áfonyalé. A proantocianidok (PAC) a flavonoidok azon csoportja, melyről azt feltételezték a kutatók, hogy
ez adja az áfonya fertőzést megelőző tulajdonságát.
A WPI jelentéséből azonban az derült ki, hogy az
áfonya leve önmagában sokkal hatásosabban előzi meg a fertőzésekért felelős biofilm képződést, mint az áfonyából kivont PAC. A húgyúti fertőzéseket elsősorban az E. coli baktérium virulens formája okozza. Az E. coli baktérium felületén apró, szőrszerű kinövések találhatók, melyek kampó módjára beleakaszkodnak a húgycső belső felületén lévő sejtfalakba, ezek a virulens baktériumok egy úgynevezett
biofilmet képeznek és fertőzést okoznak.
„A vizsgálatok bebizonyították, hogy az áfonyalé biofilmkialakulást gátló képessége sokkal komplexebb, mint azt eredetileg feltételeztük” – mondta Terri Camesano vegyészprofesszor, a tanulmány szerzője. „A tanulmány során egyértelművé vált, hogy a PAC önmagában nem hatásos a fertőzések megelőzésében.” A kutatás részleteit a Food Science and Biotechnology című tudományos szakfolyóirat online kiadásában jelentették meg.
Napi Doktor