Férfiként él tovább a nő, ezt mondta a férje

A négy gyerekes anyuka váratlant húzott.

Lance Maisont óriási meglepetés érte, amikor gyönyörű, szőke felesége közölte: ő igazából férfi, és a jövőben úgy is szeretne élni.

Erica nem ez az átlagos fiús lány volt soha, sőt: kimondottan formás, csinosan öltözködő, hosszú, szőke hajú, szerény sminket szívesen hordó szépség volt, aki után bomlottak huszonéves korában a férfiak. Ennek ellenére ő Lance-be szeretett bele, és a pár össze is házasodott több mint húsz évvel ezelőtt, majd négy gyönyörű gyerekük született. Egy ponton azonban Erica férje elé tárta a transznemű dilemmát: ő igazából mindig is férfinak érezte magát a lelke mélyén, és szeretne is ennek megfelelően élni. Mostantól Eric lesz. 

Lance így reagált:

“Heteroszexuális férfi vagyok. Ha megnézitek Erica régi fotóit, láthatjátok, hogy egy iszonyú dögös, csinos szépség áll előttetek. De én nem elsősorban a külsejét, hanem a személyiségét szerettem meg. Az pedig nem változik akkor sem, ha kívülről teljesen átalakul” – fogalmaz a férfi.

Lance persze azzal is tisztában van, hogy most, hogy párja hormonokat kezdett szedni, a külvilág – az idegenek – meleg párként tekint rájuk. Ez azonban nem zavarja őt, hiszen “nem a külvilágnak, az idegeneknek kell velünk egy háztartásban élnie, hanem mi ketten élünk együtt, és azzal

köszönjük szépen, minden a legnagyobb rendben van”.

 
A riporter persze arra is rákérdez, mi a helyzet a szexszel, hiszen heteró férfiként most mégis csak más a helyzet, mint eddig volt. Erre is őszinte választ ad:

“A felsőtestet érintő operáció nem zavar, a szex teljesen rendben van közöttünk. Az altestet érintő operációval azonban nem tudnék mit kezdeni, mert azért mégis csak heteró férfi vagyok. Szerencsére azonban ezt Eric sem akarja. Megelégszik azzal, ha mellei nem lesznek többé” – mondja. A helyzet pikantériája, hogy Eric és Lance fiáról is kiderült, hogy igazából lány.

Corey ma már tizenöt éves és igazi szépség.

“Anyukám azt mondta, hogy hiába leszek férfi, mindig az anyukád maradok. Úgyhogy nyugodtan szólíts anyának vagy apának, ahogyan jólesik” – mondja a kamasz, aki hálás, hogy szülei mellé álltak útján.

(Nuus)

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!