Gyerekes családok százai költöznek a csernobili tiltott zóna peremére!

Változóban Ukrajna népesség-térképe. Egyre többen költöznek a csernobili atomerőmű szomszédságába.

Szögesdrót mellé költöző családok

A 30 km-es tiltott zóna továbbra is lakhatatlan, jelenleg csupán kb. 120 idős ember él - szétszórva az apró falvakban - ezen a kietlen tájon, ahol a természet lassan teljesen átveszi a vezetést. Tizennyolc éven aluliakat ide azonban nem engednek be, így az emberi élet innen néhány éven belül várhatóan teljesen eltűnik.

Nem így áll a helyzet a zóna peremén, a szögesdrót másik oldalán. Sztescsínában és Dityatkiban. Az 1986-os atomkatasztrófa után ezeket a településeket az idősek kivételével szinte mindenki elhagyta, ám az utóbbi pár évben hirtelen új populáció jelent meg. Döbbenetes módon főként családok, gyerekekkel.

Pár tízezer forintért is kaphatók házak

Az új népesség elsősorban a kelet-ukrajnai háború elől menekült a zóna közvetlen közelébe. A fegyveres konfliktus Ukrajna keleti részén 2014. március elején robbant ki, és eddig több mint 10 ezer ember halálát okozta. Azok, akik mindenüket elvesztették a háborúban és gyerekeik életét féltik, örömmel üdvözölték a lehetőséget, hogy Csernobil közelében egy békés, csendes helyen olcsó ingatlanhoz jussanak.

Ezeken a területeken, az erőműtől alig 30 kilométerre egy összkomfortos, tágas, jó állapotú, azonnal költözhető családi ház telekkel alig 800 ezer-1 millió forintba kerül. A régi, lerobbant, hosszú ideje lakatlanul álló parasztházakhoz már pár tízezer forintért bárki hozzájuthat. Ha azonban még ennyi pénze sincs az új betelepülőnek, az önkormányzat segít: szállásért és némi segélyért segíthetnek a fiatal családok idős, demens, súlyos beteg bácsik és nénik ápolásában. 

Eszik a helyi gyümölcsöt, isszák a tejet

Sokak számára vonzó lehetőség ez a BBC sokkoló riportja szerint. A Csernobil menti lakható településeken van villany, térerő (tehát telefonálni és internetezni is lehet), gáz, víz. Boltok ugyan már nincsenek, de hetente jár mozgóbolt a falvakba, hogy a helyiek is mindenhez hozzájussanak. Iskola vagy orvosi rendelő helyben nincs, de 5-6 kilométeres sétával - merthogy buszjárat sincs - ezekre a létfontosságú helyekre is lehet jutni. Még vonzóbbá teszi a helyet Kijev közelsége: 100-115 km-re van csupán a főváros.

A háttérsugárzás a szakemberek szerint az egészségügyi határérték alatt van, de a helyiek dozimétert is kapnak, ha az erdőben sétálnának. Állítólag nem baj, hogy saját zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek és állatokat tenyésztenek - egyszóval: önfenntartók -, de azért az erdei gyümölcsöket és gombákat inkább kerüljék.

A sugárzás a háborúhoz képest smafu!

Jelenleg a régióban 500 újszülöttből átlagosan 100-at érint Csernobil utóhatása a friss kutatások szerint. A tiltott zóna még több ermberöltőn keresztül egészen biztosan lakatlan marad. Akkor hát mi viszi a családokat a világ legveszélyesebb területének peremére?

Az új betelepülők úgy vélik, a sugárzás nem probléma egy háború után: kelet-ukrajnai otthonukban rettegtek, hogy bomba vagy golyó végez velük, esetleg rájuk omlik a ház, a csernobili régió csendes utcáin azonban úgy érzik, biztonságban és békében élhetnek...

Nyitókép: https://pixabay.com/users/snarlingbunny-1019741/

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!