Hogyan legyenek kellemesek az ünnepek, gyerekkel is?

Ha a legalább háromtagú családnak kiskorú tagjai is vannak, a karácsony még komolyabb szervezést igényel, mint egyébként. Sőt, nem csak az a három nap, hanem az azt megelőző időszak is…

Ki hozza az ajándékot?

Ranschburg Jenő pszichológus egyik utolsó előadása alkalmával arról beszélt, hogy a gyerek abban hisz, amiben akar. Vannak kisóvodások, akik a nagytesóktól értesülnek arról, hogy nem a Mikulás, a Jézuska vagy az angyal hozza az ajándékot, hanem a szülők veszik meg – egy részük azonban ennek ellenére úgy dönt, hogy megmarad a misztikusabb lehetőség valóságában. Mások olyan közegben nőnek fel, ahol a család mindent megtesz, hogy titokban tartsák a részleteket, a gyerek mégis rájön arra, mi a helyzet, és ez nem érinti tragédiaként. A gyerek csak akkor fogja magává tenni az igazságot, ha megérett rá – nem kell teát attól tartani, hogy a szomszéd Pistike lerombolja a gyermekünk illúzióit.

Ezzel együtt – a hitvilágtól függetlenül – számos szakember tanácsolja, hogy egyáltalán ne hitegessük a gyereket olyasmivel, ami nem teljesen igaz. Miért? Mert ez az első igazán nagy, éveken át fenntartott hazugság a gyerek életében, ami rögtön a számára legfontosabb személyekhez, az édesapához és az édesanyához kötődik. Emlékszem, én hatéves lehettem, amikor felfedeztem az erkélyen várakozó, ponyvával letakart karácsonyfát, és megkérdeztem, hogyan kerül az a szobába a zárt ajtón keresztül, az ajándékokkal együtt. Anyu egyszerűen megmondta, hogy igazából nem a Jézuska hozza be, hanem „ő csak segít, hogy anyu és apu meg tudja venni mindazt, amire szükséged van”. A hatéves fejemmel úgy gondoltam, a két dolog tulajdonképpen ugyanaz…. és ezzel ma is így vagyok.

„Ha rossz leszel, nem kapsz semmit karácsonyra…”

Rengeteg szülő már nyáron azzal ijesztgeti a gyereket, hogy ha nem viselkedik rendesen, nem várja semmi a fa alatt. Míg együtt érzünk az ősökkel, akik képtelen kordában tartani hiperaktív csemetéjüket, muszáj leírnunk: a fenyegetés soha nem célravezető pedagógiai eszköz. Amikor azzal próbáljuk jobb belátásra bírni a gyereket, hogy „Vigyázz, a Jézuska figyel téged” igazából két dolgot teszünk:
- külső eszközzel igyekszünk hatni a gyerekre, s ő nem önmagáért, de még csak nem is a mi kedvünkért fogja vissza magát, hanem félelemből;
- egy pozitív dologhoz – karácsony, Jézus és a Mikulás karaktere – egy negatívat társítunk.

Sokkal hatékonyabb megoldás, ha száműzzük szótárunkból a negatív üzeneteket, és inkább azt fogalmazzuk meg – határozottan és egyértelműen -, hogy mi az, amit elvárunk a csemetétől. Például: „Nahát, hogy fog örülni a Mikulás, ha meglátja, hogy milyen gyönyörűen kitakarítottad a szobádat!”. Ez a motiváció már lényegesen jobban hasonlít egyben egy felnőttebb, belső motivációhoz is.

Őrületes ajándékeső, óriási túlzásokkal…

Noha már október közepétől szólnak a karácsonyi dalok a plázákban, és a reklámok személyi kölcsön felvételére biztatnak az ünnepi ajándékvásárlás jegyében, sosem okos dolog, ha a méregdrága ajándékok kapják a fő hangsúlyt karácsonykor. Egyrészt, a gyerekek nagyon sokszor a zokniba rejtett jelenéktelen apróságoknak örülnek a legjobban, másrészt pedig fontos, hogy megtanulják értékelni azt, ami az övék, s nem mindig többre, többre és még többre vágyni, erőn fölül. Ha túl sok a játék, erre a gyereknek lehetősége sincs.

Emellett az is nagyon fontos, hogy a gyerek korán megértse, hogy nem csak kapni jó, hanem adni is. Jó esetben a szülő segít abban, hogy a csemete is meg tudja ajándékozni a rokonságot: egyrészt saját készítésű, kreatív ajándékokkal, másrészt ötletes szolgáltatásokkal (egy kis kártya arról, hogy öt héten át ő takarít a nagyinál, esetleg egy masszázsjegy anyunak…) és természetesen a zsebpénz egy részének ügyes befektetésével, hasznos ajándékokra. Mindenképpen segíti a gyerek személyiségfejlődését, ha hosszútávon nem azt látja, hogy ő az ünnep egyetlen főszereplője, amihez a többiek csak statiszták, hanem ő is képes örömet okozni a szeretteinek.  

Olyasmit vársz a gyerektől, amire (nem) képes?

Ezen a fronton két olyan hiba is akad, amit a szülők elkövethetnek. Az egyik az, hogy elvárják, hogy a kisiskolás gyerek két és fél órán át jól nevelten, csendesen üljön a családi vacsoraasztalnál, és udvariasan, értelmesen beszélgessen az iskoláról Klári nénivel, akit életében kétszer látott. Ne legyenek illúzióid, ezek irreális elvárások. A gyerek csak gyerek, az a normális, ha evés után leül a fa alá játszani (a többi kicsivel), és összepiszkolja kicsit az ünneplő ruháját.

A másik jellemző probléma, hogy a szülők túl sok helyre ígérkeznek el: apu és anyu szüleihez, a sógorhoz, a keresztszülőhöz, a nagyszülőkhöz… és még egy baráti házaspár ünnepi gyertyagyújtására is. Ennek aztán az az eredménye, hogy a karácsony három napját mindenki őrült stresszben tölti, hogy időben érjenek A-ból B helyre, és senki se bántsa meg a vendéglátót azzal, hogy nem eszik semmit, mert már pukkadásig ette magát. Nem bölcs dolog végighurcolni a fáradt, nyűgös gyereket a fél országon, sokkal értelmesebb megoldás, ha inkább több hétvégére – esetleg a téli szünet több napjára – oszlik el a sok-sok színes, aktív látogatós program. A karácsony szóljon inkább a lazításról, a nyugalomról. Ezért is mondjuk: békés karácsonyt mindenkinek!  

Nyitókép: https://pixabay.com/users/gilmanshin-531669/

 

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!