Hozzávágtak egy hamburgert, erre ledobott fél mázsát

Ma mindössze 73 kiló, amit 136 kilóról lefogyva sikerült elérnie.

Bár a Basingstokeban élő Kym Fisher még csak harminc éves, már túl van egy nagyon durva fogyáson - írja a Daily Mail. A hatalmas plusz tömeg számtalan gondot okozott neki mindennapi életében: állandó hátfájással küzdött, alig bírt felkelni, ha leült, sőt, éppen járni tanuló kislányának utolérése is komoly feladat volt a számára - szükségesnek látszott tehát egy nagy fogyás. Kym

bolondult az egészségtelen gyorséttermi ételekért,

aminek plusz kilóit is köszönhette, mígnem néhány éve történt valami, ami mindent megváltoztatott. Kym éppen egy körforgalomban autózott, amikor kis híján nekiment autójának egy szabálytalan módon sávot váltó kisteherautó. Kym rádudált a sofőrre, mire az dühében a nőhöz vágta a hamburgert, amit éppen majszolt. De nem érte be ennyivel: kövér ribancnak nevezte Kymet. A fiatal nőt

úgy megrázta a beszólás, hogy életmódot változtatott.

Elsőként a gyorskajáknak mondott búcsút. Ezután pedig elhatározta, hogy házhoz szállított ebédek helyett ő maga fog főzni minden nap. Az egészséges alapanyagoknak hála elkezdte ledobálni magáról a kilókat, a pozitív folyamatot pedig hetente öt-hat edzéssel is megtámogatta. A vége hatvanhárom kiló mínusz lett, a kismama kitartásának és sikerének pedig csodájára járnak az ismerősei.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!