Idén még az ingatlanpiac is megbolondult

Hullámvasútra került 2020-ban a lakáspiac: a január-február még erősen indult, de a koronavírus magyarországi megjelenése márciusban megtörte a lendületet, a kereslet és az ingatlanpiaci forgalom ősszel állt vissza a tavalyi szintre, októbertől azonban megint a kivárás jellemezte a vevőket és az eladókat is a 2021-től életbe lépő lakástámogatások miatt.

A közleményben Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője kifejtette, hogy a magyarországi lakáspiac már a koronavírus-járvány előtt lefékezett, a járványhatás pedig csak “rátett még egy lapáttal”.

Az adásvételek száma már 2019-ben csökkenésnek indult, 2020 pedig a lakásárakban is trendfordulót hozott
– mutatott rá.

Hozzátette, a befektetési célú lakásvásárlók idén azzal szembesülhettek, hogy a bérleti díjak csökkennek, ráadásul a lakásárak is a csúcson vannak. A hozamok csökkenése miatt újabb ingatlan vásárlása számukra már nem volt jó üzlet, ezért idén már a saját célra vásárló vevők uralták a lakáspiac keresleti oldalát. A járvány miatt az idén a külföldi vásárlók távol maradtak a piactól, így a lakásárak elkezdtek a hazai vásárlók anyagi lehetőségeihez igazodni. A külföldi turisták eltűnése miatt pedig a rövid távú lakáskiadás is leállt 2020-ban, ami lejtőre küldte az albérletárakat.

Az ingatlan.com adatai szerint idén majdnem minden településméretre jellemző volt az árcsökkenés. Átlagosan 6 százalékkal csökkent a magánszemélyek által eladott lakások négyzetméterára egy év alatt.

"Akik idén adták el a fővárosi lakásukat, a járvány magyarországi megjelenése előtt, februárban még négyzetméterenként átlagosan 722 ezer forintot kaptak érte, decemberben már csak 681 ezer forintért lehetett értékesíteni. A többi városban is 6,4 százalékkal, 367 ezerről 343 ezer forintra mérséklődött a lakások négyzetméterára február óta, a községekben pedig 2,6 százalékkal 203 ezer forintra. Kivételként a megyei jogú városokat említették, amelyekben 4,2 százalékkal 379 ezer forintra nőttek az átlagos eladási négyzetméterárak."

Arról, hogy mit jósol a szakértő 2021-re a Nuus.hu cikkében olvashatsz.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!