2019.07.12. Italy
Sokakat bánt a kérdés: meg lehet szabadulni a zavaró striáktól?
Jelentős súlytöbblet felszedése után, tinédzsereknél a gyors növekedés következtében, és szülés után a nők jelentős többségénél megjelennek a striák, melyek igencsak zavarók tudnak lenni. Idővel a színük a vörösből és lilából elhalványodik, és
fehérré változik, de teljesen nem tűnik el.
Krémek és helyileg alkalmazott kenőcsök puhíthatják a környező bőrt, de tartós megoldást csak a lézeres vagy a magas intenzitású fókuszált ultrahangos kezelés, azaz a HIFU adhat – mondja Dr. Parrák Zita, a New Beauty Orvosi Esztétika és Anti-aging Központ vezetője.
„A
stria a bőr mélyebb rétegeiben, a dermiszben keletkezett repedések. A növekedés hatására a bőr a mélyebb rétegben megfeszül, elvékonyodik, míg felületesebben az epidermisz ép marad. Ez okozza a szemmel is jól látható csíkokat, a bőr egyenetlenségét és elszíneződését. Ezek a változások általában tartósak, és csak nagyon keveset javulnak az idő előrehaladtával” – magyarázza a szakember.
A zavaró csíkok jellemzően ott jelentkeznek,
ahol leginkább hajlamosak vagyunk a hízásra: a hason, a csípőn, a combokon és az emlőkön. Kezdetben erős színűek, lilásak, vörösek is lehetnek, majd idővel fehérre váltanak, de teljesen nem tűnnek el. A striák eltüntetésére ma már többféle megoldás létezik, a kezelések előtt azonban érdemes szakemberrel konzultálni, aki különböző módszereket ajánl a cél elérése érdekében.
Olvasd
tovább a cikket itt!