Ezek a rendőrség tanácsai, temetőlátogatás idejére

Az elkövetkező hetekben a közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából egyre többen látogatják majd meg a temetőket. A bűnözők is ott lesznek, az viszont csak rajtunk áll, gyászolnunk kell-e majd az értékeinket.

A bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a

külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat

és a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket.

Íme néhány tanács a zavartalan, bűn- és balesetmentes megemlékezés érdekében:

Zárja be!

Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat, kertes házak esetén a kerti kaput is, ezzel megakadályozva, hogy az utcáról illetéktelenek könnyű szerrel be tudjanak jutni az udvarra. Tegyen meg mindent az ingatlana biztonsága érdekében még akkor is, ha rövid időre látogat el otthonról (például a temetőbe)!

Rakja a belső zsebbe!

A temetők környékén halottak napja környékén megnövekedett gyalogos- és gépjármű forgalomra, a tömegközlekedési eszközökön pedig zsúfoltságra lehet számítani. Fokozottan figyeljen értékeire, azokat tartsa táskája, kabátja belső zsebében! A táskáját mindig tartsa testközelben, szem előtt! Ékszereit ne viselje feltűnően!

Forrás: pixabay.com

Ne vigyen magával felesleges értékeket!

Amennyiben nem feltétlenül szükséges, a temetőbe látogatás alkalmával ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Soha ne tartsa iratait és lakáskulcsát egy helyen, PIN kódját pedig a bankkártyája mellett!

Válassza a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót!

Ha kerékpárral vagy gépjárművel érkezik, járművét gondosan zárja le, illetve be, és győződjön meg arról, hogy autója utasterében nem hagyott értéket látható helyen! Ha elengedhetetlen, hogy értéket hagyjon a gépjárműben, azt még induláskor, ne a helyszínen, a parkolást követően tegye a csomagtartóba!

Mindig figyeljen az értékeire!

A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!

Közlekedjen elővigyázatosan!

Minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjen, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegye figyelembe. Amennyiben nem rendelkezik kellő helyismerettel, javasoljuk, hogy előre készítsen útvonaltervet. Lehetőség szerint inkább hétköznap látogasson ki a temetőbe, ezzel elkerülve a hétvégi zsúfoltságot.

Legyen türelmes!

Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! Ne kövessen el jogsértést, most sem éri meg!

További hasznos tanácsokért kattints a Nuus.hu cikkére

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!