Megölte gondozóját egy állatkerti tigris

A szibériai tigrisek ketrecében marta halálra az 55 éves nőt egy állat.

Az állatgondozót szombaton kora délután, egy látogató szeme láttára támadta meg a tigris. A szemtanú riasztotta a személyzetet, amely a gondozónő segítségére sietett. Az Irina nevű tigris azonban addigra már halálos sebeket ejtett a nőn, akin a mentők sem tudtak segíteni.
A zürichi rendőrség szóvivője elmondta, hogy vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, miért volt a gondozónő a tigrisketrecben a vadállattal egy időben.

A tigris 2015-ben született a dániai Odense állatkertjében,

és egy éve érkezett a zürichi állatkertbe. Az állatkert igazgatója együttérzését fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, elmondva, hogy a gondozónő régóta dolgozott náluk. A tragédia szemtanúinak és az elhunyt kollégáinak pszichológiai támogatást nyújtanak. A koronavírus-járvány után csak éppen a közelmúltban újra megnyílt állatkert a haláleset miatt vasárnap ismért zárva maradt.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!