Mégsem kell belépőt fizetned, ha Velencébe mennél

Alaposabban meg akarják vizsgálni a technikai feltételeket.

Eddig úgy volt, hogy a Velence városába érkező turisták év végéig fejenként három eurót (970 forintot) fizetnek, pusztán a városba való belépésért. Az évszak, illetve munka-vagy szabadnap függő belépőt májustól szedték volna, végül mégsem kezdtek bele a dologba. Most azt tervezik, hogy 2020-tól főszezonban vagy kiemelkedően forgalmas napokon

hat, nyolc vagy tíz eurós belépőt

(körülbelül 2000, 2500 vagy 3300 forintos) szednének. Ma naponta akár százharminc ezren is érkeznek a városba, ami nem tetszik a helyi lakosoknak. Velence a napidíj bevételéből évi 30 millió eurót fordítana történelmi kincseinek fenntartására, illetve a szemét kezelésére. A napidíj az egy napra érkező turisták ellen irányul; akik, bár a látogatók hetven százalékát adják, az idegenforgalmi bevételekhez csak harminc százalékkal járulnak hozzá.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!