Nagyon furcsa elváltozása van a halnak, amit ez a nő kifogott

Valószínűleg ez volt élete fogása, elvégre nem nagyon látni két szájú halat.

Debbie Geddes egy hajóról horgászott a New York állambeli Champlain-tavon, amikor kifogta a kétszájú halat. Természetesen nem engedhették vissza a vízbe anélkül, hogy lefotózták volna. 

A poszt alatt tengerbiológusok kezdtek tanakodni. Az egyikük azt állította, hogy a halat sérülés érte, a seb pedig nem forrt össze, helyette így gyógyult be. Egy másik szerint embrió korában csúszott félre valami, és már így született. Mások arra gyanakodtak, hogy a tó szennyezettsége okozta a hal elváltozását. 

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!