2020.04.11. Italiano
Első körben ötvenmilliós alap nyílik a súlyos helyzetbe került magyar előadók számára. Később tovább is bővülhet a keret.
Minden eddiginél nagyobb szabású mentőövet dob a Petőfi Irodalmi Ügynökség, az EMMI Kulturális Államtitkársága és az
A38 azoknak az előadóknak, akik
a járvány miatt elvesztették megélhetésük forrását.
A felhívás szerint kifejezetten új és értékes produkciók létrehozása a cél. A bezártságban meg-megkattanó közönség végre friss dolgokat kapna, a művészek meg pénzhez és nyilvánossághoz jutnának. Olyan,
legfeljebb öt fős előadó-művészeti produkciók jelentkezését várják,
akiknek az attrakciója mindenféle vizuális effekt, meg díszlet nélkül érdekes és izgalmas annyira, hogy ötven percen át lekösse a közönség figyelmét. A pályázók közül kiválasztottak megkapják a Hajó kiemelkedő technikai infrastruktúráját, illetve a Hajó és a
Petőfi Irodalmi Ügynökség promóciós lehetőségeit, nyilvánosságát.