Rendőrök támadtak a bulira, kilencen meghaltak

Brazil rendőrök összetűztek egy parti résztvevőivel a tolongásban kilencen haltak meg.

A brazíliai Sao Paulóban gyanúsítottakat üldöző rendőrök a város nyomornegyedében belefutottak egy utcai partiba és összecsaptak annak résztvevőivel. A pánikszerű tolongásban kilenc ember lelte halálát. Két motoros intézkedő rendőröket támadott meg Sao Paolo Paraisopolis negyedében. A rendőrök üldözőbe vették őket, tűzpárbajt folytatva velük. Az elkövetők egy

több ezres zenés utcai parti forgatagába menekültek.

A mulatság résztvevői kövekkel és üvegekkel dobálták a rendőröket, a gyanúsítottak pedig továbbra is lőttek rájuk, ezért a rendőrök gumilövedékek és könnygáz bevetésével válaszoltak.
Amikor a tömeg menekülni kezdett egy szűk sikátoron át, többeket eltapostak. Egy közeli kórház kilenc ember halálát jelentette be, további hét embert sérülésekkel kezelnek. "A bűnözők élő pajzsként használták fel a táncoló embereket, hogy útját állják az őket üldöző rendőröknek" - mondta a rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy a tetteseknek sikerült elmenekülniük. Az akcióban 38 rendőr vett részt.

A helyiek vitatják a rendőrség beszámolóját,

szerintük a rendőrök elzárták a partiról menekülők útját, azután vetették be ellenük a könnygázt. Többen azt mondták, hogy ütlegelték őket. Joao Doria Sao Pauló-i kormányzó az ügy kivizsgálását ígérte, hogy tisztázzák, mi történt. Brazíliában gyakori, hogy bűnbandák szerveznek táncmulatságot az általuk ellenőrzött közösségeknek.

Nyitókép: Vilar Rodrigo - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=40537597

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!