Tények a hajról

A lakosság több mint 80 százaléka odafigyel a megjelenésére, minden negyedik ember számára pedig a külső minden helyzetben fontos,

főképpen, amikor kikapcsolódni indulunk, vagy az ünnepek alkalmával, amikor több időnk van magunkkal foglalkozni. Talán soha nem volt akkora jelentősége az önbizalomnak, az önmegvalósításnak és magabiztosságnak, mint manapság. A reklámok és híradások hatására azonban egyre többekben alakul ki hamis testkép. Nemcsak a lélek, hanem a külső is meghatározza azt, ki, mennyire él békében a világgal. A magyar lakosság 80 százaléka odafigyel a megjelenésére, de csak minden negyedik embernek fontos ez minden helyzetben,

tíz emberből négy pedig egyáltalán nem elégedett a külsejével.

A hölgyeknél ez az arány még magasabb: majdnem fele negatívan ítéli meg a külsejét – áll az NRC „Nagy Magyar Hajteszt” című kutatásában, amelyet a Rowenta megbízásából készített. Abban azonban a megkérdezettek egyetértettek, hogy a haj határozza meg leginkább a külső megjelenésünket. A kutatásban résztvevő 18-50 év közötti nők fele, a férfiak 38 százaléka gondolja így, ezen kívül a nőknél még a bőr állapota (31%), illetve a smink (10%) fért be a három legfontosabb közé, amely befolyásolja a külsőt. A férfiak az arcszőrzetet (28%) és a bőr állapotát (20%) említették meg. A ruházat, a testsúly, az összkép mindkét nemnél hátrébb végzett.

A válaszadók 80 százalékának önbizalma is nagyobb,

ha rendben van a frizurája. Nem mindegy azonban, különösen a nőknél, milyen hosszú és típusú a haj: minél hosszabb és kevésbé egyenes, annál inkább csökken az elégedettség. Mindezek ismeretében különösen meglepő, hogy hiába fontos a hajunk, naponta átlagosan hét percet foglalkozunk vele (férfiak átlag 3, nők átlag 12 percet bajlódnak vele), a nők 33 százalékának, a férfiak 56 százalékának viszont nincsen sem fésűje, sem hajkeféje. Viszonylag ritkán járunk fodrászhoz, a nők többsége a beszárítást, a simítást és a festést is maga végzi el otthon.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!