Chrissy Teigennek most lett végképp elege Donald Trumpból

Ennyire még sosem ugrott egymásnak Chrissy Teigen és Donald Trump;

még a modell férje, John Legend is beszállt a szájkaratéba. A Twitter királynője, Chrissy Teigen odáig ment, hogy a „p***y ass bitch” jelzős szerkezetet vágta az amerikai elnök fejéhez, ami a minden tengerentúli sértések legalja. Szeptember nyolcadikán a börtönöket és az igazságszolgáltatást érintő reformok kerültek szóba a hivatalba lépési sorszáma után csak 45-nek becézett politikus közösségi oldalán.

Trump célzott a Legend-házaspárra

– olyan demokratákat emlegetett, akik most, a törvény életbe lépése idején helyette aratják le a babérokat. Pedig az elismerés az elnököt illeti, aki aláírta a nem erőszakos fogvatartottak szabadon bocsátását célzó, First Step Act nevű rendelkezést. "Az olyan unalmas zenészek, mint John Legend és az a mocskos szájú felesége most persze odáig vannak; de mikor segíteni kellett, hogy megvalósuljon mindez, akkor mégis hol voltak" - elemezte a helyzetet Donald. Teigent persze nem kell félteni: van rutinja a virtuális gyalázkodás hárításában.

"Micsoda egy legalja pics@,

mindenkit mert taggelni, engem kivéve. Ez ám a megtiszteltetés, elnök úr." - kárálta amaz.

Aztán a kétgyerekes celeb gyorsan hozzáfűzte, hogy nem ragaszkodik a #PresidentP***yAssBitch hashtag elterjedéséhez, de ha a #filthymouthedwife is önáló életre kelt és mémesedni kezdett, akkor már nincs mit tenni. Mondanunk sem kell, a #TeamChrissy pörög a legjobban, amit Donald Trump nehezményezhet, ugyanis még 2017-ben tiltotta le az oldaláról Teigent. Miközben a szövetségi bíróság szerint törvénytelen dolog bárkit is blokkolnia.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ughhhhhh

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés,

A néven szólított Legend annyit fűzött a legutóbbi incidenshez, hogy az elnök őszinteségi rohama rendkívül fárasztó.

(Nuus)

 

 

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!