Emelnék a hús árát a német állatvédők

A húsipari termékek árának emelését sürgetik Németországban az állatvédők.

A klímaváltozás elleni küzdelem részeként tervezett szén-dioxid-kibocsátási adó mintájára "húsadó" bevezetése is szükséges - nyilatkozott Thomas Schröder, az állatvédelmi szervezetek országos szövetségének (Deutscher Tierschutzbund) elnöke. A többletbevételt állatvédelem, állatjólét célú fejlesztésekre, például istállók átépítésére lehetne fordítani. Az adó egy kilogramm húsra, egy liter tejre vagy egy doboz tojásra vetítve

"csupán néhány cent" (10-20 forint) kiadást jelentene

a fogyasztóknak. A kormánypártok  és az ellenzéki Zöldek szakpolitikusai szerint érdemes megfontolni a javaslatot. A fenntartható haszonállat tartás kiépítése eurómilliárdokba kerül, amit a gazdálkodók nem tudnak saját zsebből kifizetni, ezért az új adónemről szóló elképzelés "konstruktív" - mondta egy szakpolitikus. Mások szerint új adó bevezetése helyett a hústermékek kedvezményes kulcsát kell megszüntetni,

a többletbevételt az állattartás körülményeinek javítására

fordítva. Miért hét százalék a hús áfája, amikor a zabtej után 19 százalékos áfát kell fizetni? Tette fel a kérdést egy környezetvédő. A húsiparban érdekeltek szerint a magasabb árak megterhelnék az alacsonyabb jövedelmű fogyasztókat, a piac pedig a kevésbé szigorú szabályok mellett előállított olcsó külföldi termékek felé fordulna. A mezőgazdasági miniszter örül, hogy vita kezdődött az ügyről. Julia Klöcker szerint ez jelzi, hogy a társadalomban van "érzékenység arra a gondolatra, hogy

az állatjólét javítása nem megy ingyen". 
    

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!