Így öregíti a bőrödet a környezet!

A genetika nagy szerepet játszik abban, hogy mikor indul el bőrünk öregedése.

Hozzájárul természetesen az idő is, de nemcsak az. A külső és belső környezet egyaránt felelős. A bőr a szervezet legnagyobb szerve, s ez védi a belsőket – a szervek mellett az izmokat, ereket, még a csontokat is -, mindentől, ami a környezetben megtalálható.
Ezért is nevezik a bőrt természetes gátlónak, mely a külső és a belső világ között van jelen. A bőr minden nap ki van téve olyan agresszoroknak, mint a levegőszennyezés, alváshiány, UV-sugárzás – ezek pedig négyötöd részben hozzájárulnak a bőr öregedéséhez.

Ezeket a külső és belső agresszorokat,

melyek a bőr öregedését is előidézik, együttvéve expozíciónak nevezik. Az expozíció fogalma a rákkutatás területéről származik. Ide sorolható minden, amit eszünk, iszunk, lenyelünk vagy belélegzünk, beleértve minden víztípust, amivel érintkezünk, illetve a levegő minőségét. Ez ugyanis főszerepet játszik a bőr egészségében, hiszen a bőr első számú védelmi vonalunk. Ha az expozíció gyengíti ezt a védelmet, az hozzájárul a bőr öregedéséhez, a látványos változásokhoz egy ember megjelenésében.

A bőr öregedését és egészségét leginkább a nap befolyásolja. Ezért is nagyon fontos a napvédő termékek használata. A másik leginkább kiemelt tényező pedig a légszennyezés – felgyorsíthatja az öregedés jeleit, így a ráncok és a sötét foltok jelentkezését is.

Lássuk, mi okozza még a bőr öregedését és egészségének romlását!

UV-sugárzás: oxidatív stresszt vált ki és a melanin túltermelését. Eredménye: ráncok, a bőr feszességének elvesztése, pigmentáció-változások, bőrrák.

Légszennyezés: bőrérzékenységet okoz, az E-vitamin szint csökkenését, valamint pH-egyensúlytalanságot. Eredménye: a pórusok megnagyobbodása, viszketés, pattanások, ráncok, egyenetlen bőrtónus.

Magasság: csökkent véráramlást, megnövekedett vízveszteséget idéz elő (plusz jelen van az erősebb UV-sugárzás). Eredménye: irritáció, ráncok, bőrfeszesség elvesztése, fakó megjelenés, bőr kiszáradás.

Utazás levegőben: megnövekedett vízveszteséget okoz, de a magasság és a sugárzás hatásai is jelen vannak. Eredménye: tompa, fakó kinézet, száraz bőr, enyhe ráncvonalak.

Hőmérséklet változások: a környezetben tapasztalható hőingadozások termál sokkot válthatnak ki, a bőr, mint védelmi vonal gyengülését, megnövekedett vízveszteséget. Eredménye: a bőrt kinyúltnak, durvának és száraznak érezzük.

Belső tényezők

Dohányzás: a véráramlás nem megfelelő, a kollagén és az elasztin károsodik, megnő a vízveszteség. Eredmény: megereszkedett bőr, ráncok, hiperpigmentáció, fakó megjelenés.

Rossz táplálkozás: a helytelen étkezés a károsító szabad gyökök aktivitását növeli. Eredménye: a bőr nem igazán tudja meggyógyítani magát.

Stressz: a környezetből érkező stressz gyulladást okoz, a bőr védelmi funkciójának gyengülését váltja ki. Eredmény: viszketés, foltok, bőrérzékenység, pirosság.

Alváshiány: meggyengült immunválaszt, felesleges olajtermelődést vagy éppen kiszáradást okoz, bőrtípustól függően. Eredmény: fakó bőr, lekonyuló szemhéjak, duzzadt arc, sötét karikák.

Kozmetikai termékek: a smink bizony okozhat kontakt dermatitiszt – vagyis bőrirritációt. Eredménye: pirosság, dudorok, csalánkiütés.

Nem szeretnél lemaradni a legfrisebb bejegyzésekről?

kövess minket facebook-on is!